Close

Tarlós: elkerülhetetlen a dugódíj bevezetése

Elkerülhetetlen a dugódíj bevezetése Budapesten – közölte Tarlós István pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

 

A főpolgármester elmondta, hogy jelenleg kétféle javaslat van. Az egyik szerint a főváros teljes közigazgatási területén alkalmaznának egy „Budapest-matricát”, amelynek az éves ára 5000 forint, havi ára pedig 450-500 forint lenne.
A másik javaslat egy kétlépcsős, kombinált rendszert irányoz elő. Ennek lényege, hogy egy „szűkebben vett” belvárosi zónában egy második díjat is bevezetnének – ismertette.
Közölte, a fővárosi kerületi polgármesterek és szakemberek javaslata alapján a „Budapest-matricára” épülő rendszer bevétele évente 700-800 milliós lenne, de ha azt a budapesti lakosokra is kiterjesztenék, akkor 2-2,5 milliárdos bevételt is hozna.
A szűkebb belvárosra vonatkozóan még nem határozták meg, hogy milyen mértékű díjat lehet bevezetni.
A bevételt a közösségi közlekedés finanszírozására fordítanák.
Tarlós István megjegyezte azt is, hogy az ügyben a BKV finanszírozása, az utazási kedvezmények átalakítása mellett a dugódíj ügyében is a kormányfőhöz fordul. Szólt arról is, ha az állam is támogatja a javasolt rendszer bevezetését, akkor jogszabály-módosításra is szükség lesz.
A bevezetés időpontjára és a belső zóna elképzelt határára vonatkozó kérdés kapcsán a főpolgármester türelmet kért, de azt elmondta, hogy a belső zóna határáról még két elképzelés van.
Korábban a városvezetés azt próbálta elérni az Európai Uniónál, hogy ne kelljen bevezetni a dugódíjat.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top