Close

Pártapparátuson belüli vesztegetők százairól ítélkeztek Kínában

Trebitsch Péter, az MTI tudósítója jelenti:
Több mint 700 millió forintnak megfelelő összeg vándorolt különböző zsebekbe azért, hogy egyesek egy délnyugat-kínai városi pártbizottság vezető testületébe kerülhessenek választás általszámolt be róla az állami média kedden.
    
A választási csalást 2011-ben követték el Nancsungban. Csaknem 500-an vettek részt benne, 477-en kaptak büntetést, többek közt letöltendő szabadságvesztéstáll a Szecsuani tartományi pártbizottság közleményében.
    
A vizsgálatot a múlt év második felében kezdték meg. Ennek során bizonyítást nyert, hogy 16-an ajánlottak kenőpénzt, 227-en vettek részt annak elosztásában, 230-an részesültek belőle. Négy embert kötelességszegés miatt vontak felelősségre. A vesztegetésekre összesen 16,72 millió jüant (725,1 millió forint) költöttek.
    
Mint kiderült, volt olyan megyei pártbizottsági titkár, aki a városi állandó bizottsági tagságért párttársainak 800 ezer jüant (34,7 millió forint) osztott szét közpénzből. A pénz egy részét személyesen adta át, de akadtak segítőtársai is. Jang Csien-hua, Jilung megye egykori feje, akit hatalommal való visszaélésben is bűnösnek találtak, végül 20 év börtönt kapott. A nancsungi párttitkárt 3 év szabadságvesztésre ítélték.
    
Harminchárom embert zárt ki a Kínai Kommunista Párt (KKP) soraiból és váltottak le tisztségükről. Ügyüket átadták a polgári igazságszolgáltatásnak. Hetvenhét esetben alacsonyabb beosztásba kerültek az érintettek, a többieket adminisztratív büntetésben, figyelmeztetésben részesítették.
    
A tartományi pártbizottság külön is hangsúlyozta, hogy mind a megvesztegetésben részt vevők számát, mind az összeget tekintve a párt viselkedési kódexének és a törvényeknek a súlyos megsértéséről volt szó.
    
A közlemény a pártszervezetek kudarcának minősítette a történteket és azt hangoztatta, hogy a KKP zéró toleranciával kezeli a korrupciót, amelyet a párt szempontjából "élet-halál" kérdésnek tart.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top