Close

Fico: soha nem fogjuk támogatni a kötelező menekültkvótákat

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Szlovákia soha nem fogja támogatni a kötelező menekültkvótákat, akkor sem, ha egyedül marad ezzel a véleményével, és szükség esetén arra is hajlandó, hogy blokkolja az Európai Tanács esetleges döntését a kvóták bevezetésérejelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő kedden Pozsonyban.
    
A szlovák miniszterelnök erről azon a rendkívüli sajtóértekezleten beszélt, amelyen Robert Kalinák belügyminiszterrel közösen az uniós tagállamok belügyminisztereinek hétfői brüsszeli találkozójára reagáltak.   
    
Robert Fico, aki a bevándorlási krízist a legnagyobb Európát érintő válságnak nevezte a második világháború óta, értelmetlennek és elfogadhatatlannak nevezte a  kvótákat, ugyanakkor bírálta az Európai Unió csúcsvezetését, amiért az a válság kezelésével összefüggésben eddig nem hívta össze az EU tagországok államés kormányfőinek csúcsértekezletét.
    
"Azt is tudjuk miért, mert olyan igazságok kerülnének a felszínre, amelyek több tagállamnak kellemetlenek lennének" – hangoztatta Robert Fico. Kifejtette: ilyen "kellemetlen igazság" , hogy a Líbiát lebombázó uniós tagországok, vagy azok, amelyek támogatják a szíriai polgárháborút, közvetlenül hozzájárultak a migrációs krízis kialakulásához.
    
Robert Fico hangsúlyozta: országa számára elfogadhatatlan, hogy a menekültkvótákról az EU csúcsértekezlete helyett más fórumon szülessen döntés.
    
Újságírói kérdésre válaszolva a szlovák kormányfő lehetetlennek és csupán rémisztgetésnek nevezte azokat a vezető uniós politikusok által meglebegtetett elképzeléseket, amelyek az EU-s strukturális alapok megvonását helyezték kilátásba azon országok számára, amelyek nem hajlandóak engedményekre a menekültkvóták kérdésében.
    
"Ha büntetni fogják a tagállamokat, mert saját véleményük van, az az Európai Unió végét jelenti" – szögezte le Fico.
    
A szlovák miniszterelnök elmondta, hogy jelenleg a schengeni határok védelmét, és ezáltal a migránsok beáramlásának megállítását tartja legfontosabbnak a válság kezelésére. Kijelentette: meg kell találni a módját annak, hogy elkülönítsék a valós menekülteket a gazdasági bevándorlóktól. 
    
A migránsok 90 százaléka gazdasági bevándorló – ismételte meg korábbi véleményét Robert Fico.
    
Robert Kalinák szlovák belügyminiszter elmondta: az utóbbi időszakban nőtt a Szlovákiába irányuló illegális határátlépések száma, hétfőn három csoportot, együttvéve 37 embert fogtak el a rendőrök. 
    
Robert Fico hozzátette: a jövőben is minden migránst, akit illegálisan határátlépésen érnek, le fognak tartóztatni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top