Close

A gazdák szeretnének földet venni

A magyar gazdák földvásárlási igényével indokolta a földművelési miniszter, hogy az állam állami földterületeket adna el nyílt, nyilvános árveréseken.
    
Fazekas Sándor csütörtökön az Országgyűlésben leszögezte: nem az állam akar eladni leginkább, hanem gazdák akarnak venni, amit az is igazol, hogy az elmúlt másfél évben hatezer igény érkezett 3 hektárnál kisebb területekre. Régi igényként beszélt arról, hogy azé legyen a föld, aki megműveli.
    
Az összesen 50 ezer földterületből 41 ezer 10 hektár alatti, tehát nem nagybirtok, földesurakról pedig aligha lehet szóhangoztatta, hozzátéve: becsületes magyar emberek akarnak földhöz jutni, akiknek osztatlan közös tulajdon okoz gondot vagy beékelődött területek miatt nem tudják fejleszteni gazdaságukat.
    
A tárcavezető visszautasította azokat az ellenzéki felvetéseket, miszerint elkótyavetyélésről lenne szó. A kétmillió hektár állami föld 80 százaléka továbbra is az államé marad, az eladás nem terjed ki erdőkre, védett területekreemelte ki.
    
Fazekas Sándor szavai szerint a nyílt, nyilvános árverésen helyben lakó gazdák vehetnek földet, ugyanakkor cégek, jogi személyek, külföldiek, nem földművesek vagy nem helyben élők biztosan nem. Spekulánsok nem juthatnak tulajdonhozjelentette ki.
    
Felidézte azt is, hogy a Nemzeti Földalapról (NFA) szóló jogszabályt 2010-ben a Jobbik és az LMP is megszavazta, a döntés már akkor megszületett.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top