Close

Rákosi Vipera Nap szeptember 5-én

Már hagyomány, hogy minden év szeptember első szombatja hazánk legveszélyeztetettebb gerincesének, a rákosi viperának a napja.

Az idén sem lesz ez másként, a faj megmentésért dolgozó kollégák és önkéntesek 5 hazai helyszínen felállított információs standoknál várják a látogatókat. Az érdeklődök, többek között megtudhatják, hogy mik azok a könnyen azonosítható morfológiai jegyek, amelyek alapján megkülönböztethetjük a viperákat az ártalmatlan siklóktól, illetve megismerkedhetnek eme ritka fajunk megvédésére tett erőfeszítésekkel is.
A „viperás” standok a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Nyíregyházi Állatparkban, a Szegedi Vadasparkban, a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban, és a Jászberényi Állat- és Növénykertben várják a látogatókat valamennyi korosztályból, 2015. szeptember 5-én 10.00-16.00 óráig.
A program munkatársai igyekeznek eloszlatni a mérgeskígyókkal kapcsolatos tévhiteket is. A rákosi vipera sem véletlenül szorul rá az emberi segítségre, miután a múlt században az intenzív mezőgazdálkodás, élőhelyeinek eltűnése és a szándékos pusztítás a kihalás szélére sodorta, pedig a mérgeskígyók éppen olyan fontos részei a hazai faunának, mint más közkedveltebb állatfajok.
A Magyar Madártan és Természetvédelmi Egyesület (MME) szakemberei és önkéntesei mindent megtesznek a faj stabil populációinak megteremtéséért. A kunadacsi Rákosivipera-védelmi Központban évente több száz vipera születik, az idén már 200, és a 2004-es megnyitása óta, több mint 2100 kisvipera jött világra. A 3-4 éves kort megérő egyedek szabadon engedésével növeljük a vadon élő állományok méretét. Erőfeszítéseinket nemzetközi szinten is komolyan elismerik, így 2015-ben ismét Európa legsikeresebb természetvédelmi programja közé választották az MME koordinálásával létrehozott Rákosi vipera védelmi LIFE programot. A természetvédelmi projektek közül az 5 „Best of the Best” (Legjobb a Legjobbak között) közé került a „ A Rákosi vipera védelme a Kárpát-medencében” című projekt.
Aki a Viperaközpontban szeretné megismerni az ott folyó munkát, annak 2015. szeptember 12-én, szombaton biztosítunk erre lehetőséget, a Viperaközpont őszi Nyílt Napján.
Találkozó: 2015. szeptember 12-én 10.00 órakor, Kunpeszéren, a közért és kocsma előtt.
További információk: Péchy Tamás 06-30/940-6712

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top