Close

Budapest népszerűsítése

A jövőben együtt népszerűsíti Budapestet a Magyar Turizmus Zrt. és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) Nonprofit Kft.

Az erről szóló stratégiai megállapodást szerdán írta alá a két szervezet vezetője a Széchenyi Gyógyfürdő Márványtermében. A megállapodás értelmében a nemzeti marketingszervezet és a BTFK a jövőben minden olyan tevékenységet együtt, illetve összehangoltan végez, amely Budapest mint turisztikai célpont népszerűsítését szolgálja, belföldön és külföldön egyaránt.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes hiánypótlónak nevezte a megállapodást, amellyel adósak voltak a főváros turizmusának fellendítése érdekében. Fontosnak nevezte a vendégforgalom növekedési trendjének megtartását, valamint a magasabb költési hajlandóságú turisták megnyerését, mindenekelőtt a gyógy- és egészségturizmus, a gasztro- és a konferenciaturizmus területén.
Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a két szervezet már hosszú évek óta együttműködik, a megállapodás konkrétabb irányokat szabhat a közös munkának, együtt jobb teljesítményre lesznek képesek. Hangsúlyozta, hogy Magyarország turizmusa főváros-központú. Tavaly a külföldi vendégek 65 százaléka érkezett a fővárosba és a vendégéjszakák 58 százaléka esik Budapestre. A fővárosban 2010 óta folyamatosan nő a vendégéjszakák száma, tavaly meghaladta a 8 milliót. Az együttműködés legfőbb célja a Budapestre irányuló vendégforgalom eredményeinek további javítása. A megállapodás előirányozza a Budapest Turizmus Stratégia újragondolását, szakmai programok, rendezvények, vásárok, workshopok, konferenciák közös szervezését, az online tartalmak egyeztetését, a kutatási tevékenység összehangolását, közös sajtóutak és szakmai tanulmányutak szervezését Magyarországra, Budapestre.
Bán Teodóra, a BFTK Nonprofit Kft. ügyvezetője célként fogalmazta meg a Budapestre irányuló vendégforgalom eredményeinek további javítását és a turistaköltések emelkedésének elérését. Ehhez pedig szükséges a még szorosabb összefogás, amit a BFTK a saját eszközeivel támogat.     
Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. marketing igazgatója a megállapodás egyik fő nyertesének nevezete a fürdőket. „Nincs a világon még egy ilyen főváros, ahol ennyi működő történelmi fürdő lenne. Ezt ki is kell használni” – mondta.
Szöveg: Bognár Mária     Fotó: Magyar Turizmus Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top