Close

Budapestre jönnek a pénzügyi tervezés világsztárjai

A világ legismertebb biztosítási szakemberei tartanak előadásokat és szemináriumokat a magyarországi életbiztosítási szakmai képviselőinek szeptember 18-án, Budapestenközölte a rendezvényt szervező Pénzkultúra Alapítvány az MTI-vel.
    
Az "Életbiztosítási csúcstalálkozó" résztvevői a biztosítási iparág legkeresettebb tanácsadóitól tanulhatnak el mesterfogásokat, szakmai fortélyokat, kaphatnak kézzelfogható tanácsokatmondta el Solymár Attila, a Pénzkultúra Alapítvány alapítója.
    
A biztosítási szakember megjegyezte, a rendezvényamelynek helyszíne a Budapesti Kongresszusi Központ – a magyarországi biztosítási szakma összefogásával valósulhatott meg. "Biztosítótörténeti vívmány is, hogy az egymás iránt amúgy sokszor bizalmatlan biztosítók képesek létrehozni és fenntartani egy közös platformot, ahol a fejlesztés, tanulás igényével vesznek részt munkatársaik" – mondta.
    
Az Életbiztosítási csúcstalálkozó sztárelőadója Solomon Hicks lesz, aki az életbiztosítás-értékesítés területén, a világon az egyik legkeresettebb ésennek megfelelően – a legdrágább amerikai coach. Hicks a délelőtti előadását követőenakárcsak a többi előadó – a délutáni szekcióban szakmai szemináriumot is tart.
    
A találkozóról bővebben lehet olvasni a penzkultura.hu internetes oldalon.
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top