Close

A magyar-román határon átvezető utat adtak át a szatmári Zajtánál

Zajta, 2015. június 27. Ünneplők gyalogolnak Zajtán a határra a települést a romániai Nagypeleskével összekötő, a magyar-román határon átvezető úton 2015. június 27-én. A csaknem hét kilométer hosszú, uniós támogatással megépített útszakasz átadása alkalmából ezen a napon 10 órától éjfélig megnyitották az államhatárt Magyarország és Románia között. MTI Fotó: Balázs Attila

Átadták a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Zajta és a romániai Nagypeleske (Peles) között, uniós támogatással megépített útszakaszt szombaton.

Az összesen 1,5 millió euró (468 millió forint) értékű beruházás keretében elkészült, csaknem hét kilométer hosszú út Zajta határából indul, majd a magyar-román határon keresztül eléri Nagypeleskét, és az attól néhány kilométerre lévő Lázáriban (Lazuri) ér véget. Magyar szakaszon 380 méternyi, a romániai oldalon pedig mintegy 6,5 kilométer út épült meg Lázáriig.
Az ünnepélyes átadáson Tilki Attila (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő arról beszélt, a két község között húzódó államhatár hosszú évtizedekig elzárta egymástól a határ két oldalán élő családokat, rokonokat és a barátokat. Felidézte, először 2007-ben került szóba, hogy a magyar-román határon átnyúló pályázatokban mely határszakaszokat lehetne fejleszteni a szatmári térség északi oldalán.
A Garbolc és Szárazberek (Bercu) közötti határon átvezető útszakaszt már korábban átadták, most pedig a zajtaiak számára könnyítették meg az átkelést Romániába – tette hozzá Tilki Attila.
„Bízunk abban, hogy a következő, román-magyar fejlesztési időszakban is közösen tudjuk átgondolni Szabolcs-Szatmár-Bereg és Szatmár megyék közötti határokat, hogy a régi családi kapcsolatok újraéledjenek” – fogalmazott a kormánypárti politikus.

Az ünnepségen részt vett Pataki Csaba RMDSZ-es szenátor, Kosztya Zoltán (Fidesz-KDNP), Zajta polgármestere, valamint Seszták Oszkár, a Szabolcs megyei közgyűlés elnöke is.
Az útavatás alkalmából ideiglenesen megnyitották a magyar-román államhatárt Zajtánál, az átkelőt szombat éjfélig használhatták az utazók.
A magyar és román oldalon élők közül sokan voltak kíváncsiak a határnyitásra, az idősebbek között akadtak olyanok is, aki évtizedekig nem jártak a határ román oldalán fekvő községben. A Zajtán élő 82 éves Seres Mihály az MTI tudósítójának elmondta, az alig három kilométer távolság ellenére utoljára hétéves korában, a magyar hadsereg 1940-es erdélyi bevonulásakor járt Nagypeleskén. „Két évvel ezelőtt a garbolci határnyitásnál mentem át újra Romániába, ez akkor is és most is nagy élmény volt” – tette hozzá.
A határon átvezető új zajtai utat állandó jelleggel csak Románia schengeni csatlakozása után használhatják majd az utazók.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top