Close

Virágos Magyarországért

Idén összesen 209 település nevezett a Virágos Magyarországért versenyre. A jelentkezők között nagy számban vannak olyan települések, amelyek még nem vettek részt a versenyben, és a jelentkezők Magyarország teljes területét lefedik.
A két évtizedes múltra visszatekintő verseny projektgazdája a Magyar Turizmus Zrt. .

Az idei év kiemelt témája: a településen a templom vagy vallási épület kertjének gondozottsága (kiemelten figyelve a közelgő jubileumi emlékévekre: 2015-ben a katolikus hitélet újjászervezésének 300. évfordulója és 2016-ban a Szent Márton emlékév). Külön versenyeznek Budapest kerületei, a 2000 fő alatti és feletti falvak és az 50000 fő alatti és feletti városok.
A versenyre jelentkezett települések bírálatát június közepétől augusztus végéig kertész, tájépítész és turisztikai szakemberekből álló zsűri végzi. A zsűri fokozott figyelemmel lesz a bírálat során a település gondozottsága, tisztasága és virágos összképe mellett a település zöldfelületi programjára, fejlődésére, valamint a közösségi részvételre és a nevelési-oktatási intézmények környezettudatos programjára és eredményeire is. Fontos szempont a bírálat során a korszerű hulladékgazdálkodás és megújuló energia felhasználás, illetve a település turisztikai jelentősége és felkészültsége, látogató- és vendégbarát szemlélete, valamint az önkormányzat erőfeszítése, fenntartói szerepe és stratégiai gondolkodása.
A verseny győztese képviseli hazánkat a 2016. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében (Entente Florale Europe), város és falu kategóriában.
A Virágos Magyarországért kiírója a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Turizmus Zrt., a Földművelésügyi Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Belügyminisztérium, az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottsága, a Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Önkormányzati Főkertészek Szövetsége, a Város- és Faluvédők Szövetsége, a Magyar Kertépítők Országos Szövetsége, a Magyar Tájépítészek Szövetsége és a Balatoni Szövetség.
A verseny díjkiosztó ünnepsége 2015 őszén Budapesten lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top