Close

Ma kezdődik az első gödöllői nemzetközi természetfilm-fesztivál

Természetvédelem, környezetvédelem, biodiverzitás, élhető vidék mottóval csütörtökön kezdődik és vasárnapig tart az első gödöllői nemzetközi természetfilm-fesztivál. A vetítések Gödöllőn hét helyszínen, ingyenesen látogathatók.
 
Székelyhidi Tamás fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta: a versenyre 42 országból csaknem 430 nevezés érkezett. Az előzsűri hetven művet választott ki, a válogatás mintegy hatvan százalékát magyar alkotások teszik ki.
A műfajok közül a legnépszerűbb a klasszikus természetfilm, a kisjátékfilm ember és környezet témában, valamint az etűdök
Székelyhidi Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy sok nemzetközi természetfilm-fesztiválon elvész a természetés környezetvédelem tematikája, a gödöllői azonban tudatosan ezt állította középpontba, amivel egyedülállómondta.
 
Vasárnapamely az alkotók napja leszzártkörű filmszakmai konferenciát tartanak menedzsment témában nemzetközi előadók részvételével, szombaton délután pedig a külhoni magyar alkotók tanácskozására kerül sor, amelynek témája közös Kárpát-medencei produkciók létrehozásának lehetősége.
Az igazgató kifejtette: arra számítanak, hogy a szakma és a közönség találkozása után a szakma és a piac is egymásra talál majd az évek során a fesztivál keretében.
A három nap alatt a közönség nemcsak a versenyben szereplő hetven alkotással találkozhat, hanem mintegy kilencven filmmel.  
 
A programokamelyek mindegyike ingyeneshét helyszínen zajlanak, közülük három ad otthon tematikus vetítésekneksorolta Székelyhidi Tamás. A közönségfilmek a királyi kastély lovardájában láthatók. Ott lesz Török Zoltán The Everglades című természetfilmjének világpremierje is. A Művészetek Házában blokkonként, elsősorban halászat és vadászat témában láthatnak filmeket a nézők. A könyvtárban pedig a vidéki életet bemutató alkotásokkal találkozhat a közönség. A vetítések minden helyszínen ingyenesek.
 
Az Áder János köztársasági elnök fővédnökségével zajló fesztiválhoz számtalan kísérőrendezvény kapcsolódik. Az Alsóparkban természetés környezetvédelem témában várják szórakoztató programok a családokat, péntek-szombat este szabadtéri vetítések és koncertek lesznek a Főtéren, a moziban pedig 3D-filmeket vetítenek
 
A fesztiváligazgató elmondta: a helyezésekről egy hattagú zsűri döntött Juhász Árpád természetfilmes-geológus vezetésével. A vasárnapi gálán a tíz kategóriadíj mellett huszonöt különdíjat osztanak ki, köztük például a közönségét és a diákokét, de átadják a Rockenbauer-emlékdíjat és a Kárpát-medencei magyar alkotói díjat is.
A fesztivál honlapján: http://www.godollofest.com  elérhető a részletes program, valamint az alkotások előzetese, és az eseményeket élőben is közvetítik majd az oldalon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top