Close

Újra együtt a Munkácsy-trilógia Debrecenben

Megérkezett Munkácsy Krisztus Pilátus előtt című festménye kedden Debrecenbe, így hamarosan ismét együtt látható a híres Krisztus-trilógia a Déri Múzeumban.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere még február 26-án jelentette be, hogy a magyar állam megvásárolta a képet a kanadai Hamilton Galériától.
A Debrecenbe kedd délelőtt megérkezett nagyméretű alkotást a kupolán keresztül daruval emelték be a Déri Múzeumba.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a helyszínen történelminek nevezte az eseményt. Emlékeztetett rá, hogy húsz évvel ezelőtt, 1995-ben „állt össze” először a trilógia Debrecenben, és volt látható együtt az Ecce Homo, a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota.
Papp László köszönetet mondott a magyar kormánynak, a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) és a város országgyűlési képviselőinek, hogy mindent megtettek a trilógia egyben tartása érdekében.
A festményt az MNB Értéktár programja keretében vásárolták meg, és az MNB a debreceni Déri Múzeumban helyezi el – magyarázta a polgármester, aki szerint ezzel nagy lépést tettek a trilógia egyben tartására.
A Golgota megvásárlásáról tovább folynak az egyeztetések a festmény tulajdonosával, Pákh Imre New Yorkban élő magyar műgyűjtővel.
Hosszú folyamat eredménye a mai nap – értékelte a Krisztus Pilátus előtt visszatérését Debrecenbe Kósa Lajos az MTI-nek a Déri Múzeum előtt, miközben beemelték a festményt tartalmazó nagyméretű ládát a kupolába.

A város korábbi polgármestere felidézte, hogy a kanadai törvények nem engedték a kép előbbi megvásárlását, ezért korábban csak tartós letétbe kerülhetett Debrecenbe. Hangsúlyozta, hogy 1998-as polgármesterré választásakor a trilógia egyben tartását tűzte ki célul, amihez következetesen ragaszkodtak, akkor is, amikor törekvéseivel egyedül maradt a város.
Arra a kérdésre, hogy sikerül-e vajon megegyezni Pákh Imrével a Golgota megvételéről, Kósa Lajos úgy válaszolt: „ebben egészen biztos vagyok”.
Pákh Imre korábban az MTI-nek azt mondta, hogy szerinte egyben kell tartani a trilógiát, amelynek Debrecenben van a helye. Miután a Krisztus Pilátus előtt című kép sorsa eldőlt, várhatóan a Golgotáról is felgyorsulnak a tárgyalások – fogalmazott akkor Pákh Imre.
Fodor Éva Irén, a Déri Múzeum művészettörténésze az MTI érdeklődésére közölte: a képet a beemelés után letekerik a hengerről és két napig pihentetik, hogy akklimatizálódjon, mivel a tavaly júliusi elszállítása óta nem volt kiemelve a ládából.
Ezt követően vakkeretre feszítik, ekkor derül ki, kell-e restaurátori beavatkozás, majd a díszkeretbe helyezve felkerül arra a falra, amely tavaly óta üresen várta a múzeum Munkácsy-termében a kép visszatérését.
A közönség várhatóan jövő hét keddtől láthatja ismét együtt a Munkácsy trilógiát Debrecenben.

***

Monumentális méretű bibliai támájú alkotások

 

Munkácsy Mihály festőművész, a magyar nemzeti művészet korszakos jelentőségű mesterének (1844-1900) Krisztus szenvedéstörténetét feldolgozó, monumentális méretű alkotásai Krisztus és vádlói, elítélői konfliktusait, továbbá végkifejletként, a bibliai üdvtörténet beteljesedését, Krisztus kereszthalálát jelenítik meg.

A trilógia három festményből áll: Krisztus Pilátus előtt (1881), Ecce Homo (1896) és Golgota (1884). A festmények elkészülésüket tekintve nem időrendben követik egymást, hiszen az utolsóként megfestett Ecce Homo a második a szenvedéstörténet rendjében, és csak ezután következik a Golgota.
Munkácsy Mihály életművében ez a trilógia jelenti az egyik csúcspontot. Amikor a művész 1880 nyarán hozzáfogott a Krisztus Pilátus előtt kompozíciójához, már évek óta Párizs egyik legsikeresebb műkereskedőjével, Charles Sedelmeyerrel dolgozott együtt. Sedelmeyer törekvése, hogy Munkácsyból világhírű művész váljon, eredményesnek bizonyult. Ő volt az, aki pontosan megszervezte Munkácsy új műveinek nemzetközi bemutatását, értékesítését, valamint a kereskedelmi és reprodukciós jogok érvényesítését.
A nagy Krisztus-kép (Krisztus Pilátus előtt) így már a megszületése pillanatában a nemzetközi figyelem középpontjába került. A kép párizsi, angliai és bécsi bemutatása után 1882 elején Budapesten is látható volt, ahol csaknem 80 ezren tekintették meg. Munkácsy már 1881-ben készített vázlatokat egy újabb Krisztus-képhez. Az 1884-re elkészült Golgota érdekessége, hogy a keresztre feszített Megváltó alakját önmagáról mintázta a művész. A Golgota párizsi, budapesti vagy angliai bemutatása ugyanúgy százezreket vonzott a kép elé, mint az első Krisztus-kép kiállítása. A betegséggel küzdő művész utolsó alkotásaként a trilógia harmadik darabját készítette el, az Ecce Homót.
A trilógia első két darabját Munkácsy 1886-1887-es amerikai útja során John Wanamaker vette meg, aki hosszú ideig philadelphiai áruházában mutatta be a műveket. A család tulajdonából 1988-ban kikerültek az alkotások, majd kanadai és magyar-amerikai tulajdonba jutottak. Jelenleg a Golgota Pákh Imre amerikai-magyar műgyűjtő tulajdonába van, a Krisztus Pilátus előtt című festmény pedig a kanadai Hamilton Galériáé.

A trilógia első két, külföldi tulajdonban lévő darabja 1995-ben letétként került a debreceni Déri Múzeumba, ahol a három festményt első alkalommal állították ki együtt. A három festményt együtt maga az alkotó sem látta. A múzeum felújítása idejére a Magyar Nemzeti Galéria adott otthont a trilógiának 2010-ben és 2011-ben, elsőként mutatva be a nagy kompozíciókat vázlatok, tanulmányok és a redukált méretű verziók kíséretében. A képeket Pécsen, valamint Bécsben is kiállították.
2014. július 10-én jelentették be, hogy a Krisztus Pilátus előtt című festményt vissza kell szállítani Kanadába, a Hamilton Galériába, miután a megvásárlásról vagy a bérleti időszak meghosszabbításáról szóló, kormányzati szintű tárgyalások nem jártak sikerrel.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága akkor arról adott tájékoztatást, hogy az Igazságügyi Minisztérium dolgozik a képek megvásárlását lehetővé tevő jogszabály kidolgozásán és három magyar szakértőt is felkért az értékbecslésre. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója pedig azt nyilatkozta, hogy információi szerint a magyar kormány egy rendkívül nagyvonalú, a Munkácsy-trilógia páratlan jelentőségét figyelembe vevő ajánlatot tett a Hamilton Galériának és remélhetőleg ennek fényében rendeződhet a képek sorsa.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere február 26-án bejelentette, hogy a magyar állam megvásárolta a képet a Hamilton Galériától: a festményt az Magyar Nemzeti Bank (MNB) Értéktár programja keretében vásárolták meg és az MNB a debreceni Déri Múzeumban helyezi el.
A másik kép sorsával kapcsolatban a tulajdonos, Pákh Imre tavaly megerősítette, hogy 2013-ban tárgyalt a magyar kormányzattal. Abban állapodtak meg, hogy a kormány „hajlandó a vételre”, ő pedig „hajlandó eladni a képet a magyar államnak”. A Golgota 2016-ig egyébként letétben van a debreceni múzeumban.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top