Close

2015 Legkeményebb kihívása – indul a Könyvkihívás.hu

Budapest, 2015. február 5. – Olvass el egy év alatt 50 könyvetaz erről szóló nemzetközi felhívás több mint százezer emberhez jutott el januárban a Szeretlek Magyarország.hu portálon keresztül. Februártól a Kossuth Kiadó támogatásával egy új weboldal, a Könyvkihívás.hu segít abban, hogy minél többen részt vehessenek a kihívás teljesítésében, ötleteket adhassanak egymásnak, megoszthassák egymással olvasási élményeiket. Sőt, elindul a 25-ös, és a havi könyvkihívás is. A nevezők a Kossuth Kiadó jóvoltából értékes könyveket és könyvutalványokat nyerhetnek.
A Könyvkihívás teljesítéséhez egy év alatt 50 különböző könyvet kell elolvasni, előre megadott kategóriákban. Feltétel, hogy a regények között legyen például romantikus, ijesztő, szépirodalmi, vicces, igaz történeten alapuló, trilógia, gimiben játszódó, vagy épp olyan, amiről rosszakat mondtak az ismerősök
A Könyvkihívás.hu oldalhoz csatlakozhatnak azok is, akik úgy érzik, egy év alatt 50 könyvvel nem tudnának megbirkózni.  Őket kevésbé nehéz kihívások várják: például vállalhatják, hogy 25 könyvet olvasnak el szeptember végéig (25-ös kihívás), vagy 4 könyvet az aktuális hónapban (havi kihívás).

 

A játék feltétele a www.konyvkihivas.hu oldalon való regisztráció. A weboldalon a nevezők pontosan látják, hogy állnak a vállalt kihívás teljesítésével, milyen kategóriákhoz találtak már olvasnivalót, és milyen kategóriákhoz kell még keresniük, hány könyvnél tartanak, és mennyi idejük van még hátra. Megnézhetik, hogy az egyes kategóriákban melyek a legnépszerűbb könyvek az oldalon, és minden kötetnél láthatják a hozzá fűzött olvasói véleményeket. A hírfolyamban követhetik, épp ki mit olvas, és könnyedén kapcsolatba léphetnek egymással
A Kossuth Kiadó a Könyvkihívás főtámogatójaként könyvvásárlási utalványokat és könyvcsomagokat ajánlott felígy mind a havi, mind a 25-ös, mind az 50-es kihívásban résztvevők között értékes ajándékok találhatnak gazdára: a 25-ös kihívás esetében 50.000 Ft-os, az 50-es kihívásnál 100.000 Ft-os könyvvásárlási utalvány a kisorsolt szerencsések nyereménye

 

Kruzslicz Dávid, a Szeretlek Magyarország.hu főszerkesztője a kezdeményezéssel kapcsolatban elmondta: „Nagyon örültünk, hogy a könyvkihívásról szóló cikkünk ennyire népszerű lett, ahogy annak is, hogy a 30 ezer olvasni szerető rajongót tömörítő, Imádok olvasni nevű Facebook-oldalunkon több százan szóltak hozzá a témához. Sokan egyből hosszú könyvlistákat töltöttek fel. Ez a hatalmas érdeklődés adta az ötletet, hogy egy külön erre a célra létrehozott weboldalon tegyük kényelmesebbé és egyszerűbbé a kihívás teljesítését. Reméljük, hogy az 50-es és a 25-ös kihívás mellett a havi kihívások is népszerűek lesznek, és olyanok is kedvet kapnak a rendszeres olvasáshoz, akiknek a kezébe eddig csak ritkábban került könyv. Sokan vannak, akik a napi hajtásban fáradtak, és általában inkább a tévé elé dőlnek le, de elég lehet egy kis motiváció, hogy újra felfedezzék, mennyivel többet adhat egy-egy könyv. Ráadásul a kihívás a maga 50 kategóriájával arra is , hogy egészen új kötetek kerüljenek a kezünkbe, és sokkal módszeresebben böngésszük át a könyvkiadók gazdag kínálatát.”

 

Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadó Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: „Számunkra nagy öröm és egyben felelősség, hogy egy olyan kezdeményes főtámogatói lehetünk, amellyel száz százalékban azonosulni tudunk. Kíváncsian várjuk, hogy a kezdeti, és számunkra is meglepő nagy érdeklődés a könyvolvasáshoz kötődő játék iránt miként fogja ismét előtérbe állítani az olvasás iránti vágyat és miként fogja a – reményeink szerintsok ezer játékosban tudatosítani annak az élménynek a szépségét, amelyet csak az olvasás adhat meg. Mi ismerjük ezt az érzést, hiszen a Kossuth Kiadó évtizedek óta kínálja a magyar olvasóknak a tudás örömét.  Azt is tudni kell rólunk, hogy az ország egyik legnagyobb könyvkiadójaként számunkra a minőség, a sokszínűség, az értékek teremtése, megőrzése, az innováció nem csak üzletpolitika alapelv, de egyben küldetés is. Folyamatosan figyeljük az olvasási szokások változásait és ehhez igazodva a hazai és külföldi szerzők műveinek gazdag választékát kínáljuk a legkülönbözőbb témakörökben. Úgy gondoljuk, hogy aki csak kicsit is nyitott a világra, a kínálatunkban biztosan megtalálja azt, vagy azokat a könyveket, amely, vagy amelyek új dimenziókat nyitnak meg a gondolkodásában és olyan életérzéssel ajándékozzák meg, amelyekre mindannyian vágyunk.  Azt kívánjuk, hogy sok játszótársunk legyen és mi ehhez egész évben hűséges partnerek leszünk.”
A Könyvkihívás weboldala február elejétől él, jelentkezni egyszeri regisztrációval folyamatosan lehet. Az első havi kihívást teljesítők közt március 5-án lesz először sorsolás

 

További információ és a nyertesek listája elérhető a http://www.konyvkihivas.hu oldalon.
 
A Szeretlek Magyarország Médiacsoportról: A 2010 decemberében indult www.szeretlekmagyarorszag.hu portál napi 250.000 egyedi látogatójával az online médiumok élvonalához tartozik. célja, hogy a közösségi térben legnépszerűbb témákat tárja az olvasói elé, és bemutassa a legérdekesebb közösségi kezdeményezéseket. A portál olvasóinak zöme a csoport által üzemeltetett és szerkesztett, egyenként 300-500.000 rajongót tömörítő Facebook-oldalakról érkezik, amelyek közt olyan népszerű oldalak vannak, mint például az  I ♥ Magyarország és az I ♥ Budapest.
 
Kossuth Kiadó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top