Close

Normafa – Sportcentrum helyett természetvédelem

A XII. kerületi Önkormányzat sajtótájékoztató keretében mutatta be a budai Normafa környékére elkészített Natura 2000 hatásvizsgálat eredményeit. A neves szakemberek bevonásával elkészült tanulmány a terület országosan is kiemelkedő természeti értékei mellett rávilágít a legfontosabb veszélyeztető tényezőkretöbbek között a becserjésedésre, a szárazodásra, illetve az intenzív emberi jelenlét hatásaira.

Pokorni Zoltán polgármester kiemelte a Hegyvidékhez tartozó Normafa egyedülálló értékeit, amelynek fejlesztése során alapvető elv a „kevesebb több”. Elmondta, hogy az elmúlt másfél évben – többek között a zöld civil szervezetekkel – történt egyeztetései után elvetették a jelentős beavatkozásokkal járó fejlesztések koncepcióját. Nem épül a jövőben ülőlifttel támogatott és hóágyúzott sípálya a Harang-völgyben, illetve téli-nyári bob-pálya sem lesz a Normafán. Helyette a terület élőhelyeinek helyreállítása, az építészeti műemlékek megmentése és a gyalogos turizmus céljait szolgáló infrastruktúra korszerűsítése kerül a fejlesztés középpontjába. Az úthálózat átalakításával a terület több irányból is jobban megközelíthető lesz, ami csökkenti a Normafa egyes részeinek túlterheltségét.
A WWF Magyarország az elmúlt másfél évben önkéntesek bevonásával segített a Normafa természeti értékeinek felmérésében, valamint több egyeztetés illetve terepbejárás során adott hangot szakmai álláspontjának. „A párbeszédre való nyitottság és a felelős döntéshozatal jeleként értékeljük, hogy érveinket az önkormányzat figyelembe vette a tervek előkészítése során.” – mondta el Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője.
 -Elismerésre méltó pozitív fordulatnak tartjuk, hogy a korábban felmerült sportcentrum fejlesztés helyett a természetvédelem és a hagyományos természetjárás szempontjai kerületek előtérbe. A Normafa élővilága, tájképi értékei országosan is egyedülállóak, amelynek kezelése nagy felkészültséget kívánó, összetett feladat. Egyetértünk azzal is, hogy az önkormányzat az erdők kezelésében a Pilisi Parkerdő által bevezetett ún. szálaló gazdálkodást kívánja folytatni, illetve az erdei élővilág számára létfontosságú holt faanyag egy része is a területen maradhat. Szintén indokoltnak tartjuk a gyepterület szakszerű kaszálásának újbóli rendszeresítését– összegezte a programvezető.
A WWF Magyarország bízik abban, hogy a Normafa rehabilitációja a város és a természet együttélésének iskolapéldája lesz, európai szinten is.
WWF Magyarország 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top