Close

A terrorizmussal szemben a szolidaritás a legnagyobb erő

Résztvevők a párizsi Charlie Hebdo című szatirikus hetilap ellen 2015. január 7-én elkövetett merénylet áldozatainak tiszteletére rendezett megemlékezésen Budapesten, a Francia Intézet előtt január 8-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Roland Galharague ezt csütörtökön mondta Budapesten a Francia Intézet előtt azon a megemlékezésen, amelyet a szerdai párizsi terrortámadás áldozatainak emlékére tartottak. Beszédében a nagykövet azt hangsúlyozta, hogy megérintette őket a legmagasabb rangú magyar tisztségviselők és a polgárok által kinyilvánított szolidaritás.

Azért gyűltek össze az intézet előtt – mondta -, hogy megerősítsék, visszautasítják a terrort, a gyűlöletet, az erőszakot és hogy kinyilvánítsák, semmi nem fogja kikezdeni a szólás-, a sajtó-, a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való ragaszkodásukat.
Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára azt mondta, teljes mértékben szolidaritást vállalnak Franciaországgal és osztoznak a fájdalomban. Hozzátette: a francia igazságszolgáltatás dolga, hogy igazságot szolgáltasson, „a mi feladatunk a szolidaritás vállalása”.


A megemlékezésen a mintegy száz civil mellett jelen volt Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára és Patyi Gergely igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkár, valamint Szél Bernadett, az LMP társelnöke is. A jelenlévők a beszédek után mécseseket gyújtottak a Francia Intézetnél, többüknél „Je suis Charlie”, „Charlie vagyok” feliratú lapok és virágok voltak.
Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök részvéttáviratban fejezte ki együttérzését a francia állami vezetőknek a szerdai terrortámadás után. A Fidesz, a KDNP, az MSZP, a Jobbik, az LMP, az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért és a Magyar Liberális Párt, valamint több egyházi és civil szervezet is elítélte a történteket.
A Charlie Hebdo című hetilap székháza elleni fegyveres terrortámadásban tizenkét ember veszítette életét Párizsban. Az áldozatok közül tízen a lap alkalmazottai, ketten rendőrök voltak.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top