Megdöbbentő elemzést tett közzé a Válasz.hu. Egy hírt közölt, amelyet átvettek a lapok. A kérdés az, hogyan manipulálták ezt a hírt. A válasz: elferdítve, kiforgatva, és bár nehezen írom le, aljasul. A manipuláció eszköze: a címadás volt.
A hír, egyébként nem igazán hír: Egy hajléktalant a templom bezárásakor a rendőrök bekísérték egy hajléktalan szállóba, ahol befogadták.
Nos milyen címmel jelent ez meg más lapokban? Idézzük a cikket:
Tolnai Népújság „Templomba menekült a hideg elől, rendőrök vitték el” címmel, a híradás tartalma megegyezett az előzőével. Ebből lett aztán olyan cím a 444.hu-n, hogy „A hideg elől a templomba ment a hajléktalan, ráhívták a rendőröket”, illetve a hvg.hu-n „Rendőrt hívtak a templomban menedéket kereső, fázó hajléktalanra”. A kommentelők pedig már az egyházat gyalázták.
Az újságíró iskolákban tanítják, vagy tanítani kellene, a címadás tudományát. Alaptétel, hogy figyelemkeltő legyen. Ugyanakkor, híven tükrözze a cikk tartalmát. Sajnos, az említett liberális médiák profi módon forgatták ki az anyagot a címen keresztül. Itt említeném meg, hogy az olvasók e címek szerint szelektálnak, mit olvasnak el és mit nem. A fentí címeket olvasva sokan elkönyvelhetik, hogy hát igen hogy bánnak ezek az egyházak a hajléktalanokkal!
A probléma gyökere, hogy a „szabad média” a társadalom számára ellenőrizhetetlen, bármit megtehet. Magyarul a csillagot is lehazudhatja az égről következmények nélkül.
Az pedig, hogy ki utasítja a médiát – az már egy másik cikk témája.
Egerszegi Csaba
Gyűlöletkeltés felsőfokon: nagy vihart kavart a hajléktalan ügye
A templomba „menekülő” hajléktan esete iskolapélda arra, hogyan lehet
gyűlöletkeltésre alkalmas hírt kanyarítani egy olyan ügyből, aminek még hírértéke sincs
igazán.
Az alaphír, amely a police.hu-n jelent meg tegnap reggel, így hangzott: „Hajléktalan szállóra
vitték a férfit. A hajléktalan férfi nem akarta elhagyni a bonyhádi templomot. A bonyhádi
Katolikus Templomból tettek bejelentést a rendőrségre 2014. december 28-án 18 órakor,
mert egy helyi hajléktalan férfi a templom előterébe bement, így az épületet nem tudták
bezárni. A rendőrök a helyszínre mentek és a férfit intézkedés alá vonták, aki elmondta, hogy
nagyon fázik és a cipőjének talpa is levált. Az egyenruhások felajánlották, hogy biztonságos
helyre viszik a férfit, aki a rendőrökkel együttműködött és a templomot elhagyta. A járőrök
a hajléktalan férfit a szekszárdi hajléktalan szállóra vitték, ahol az intézmény munkatársai
befogadták.”
Ezt vette át a Tolnai Népújság „Templomba menekült a hideg elől, rendőrök vitték el”
címmel, a híradás tartalma megegyezett az előzőével. Ebből lett aztán olyan cím a 444.hu-n,
hogy „A hideg elől a templomba ment a hajléktalan, ráhívták a rendőröket”, illetve a hvg.hu-
n „Rendőrt hívtak a templomban menedéket kereső, fázó hajléktalanra”. A Facebookon a hírt
már sokan úgy osztották meg, hogy szép kis karácsonyi történet Bonyhádról, a kommentelők
között pedig elszabadult a pokol: a keresztényeket gyalázó, a felebaráti szeretetről papoló,
szemforgató, álszent, sőt gyűlölködő mondatok sorjáztak, és valószínűleg mindenki úgy
osztotta, lájkolta a híradásokat, hogy valójában fogalma sem lehetett arról, hogy mi történt
Bonyhádon.
A címferdítések közepette a híradás tényleges tartalma továbbra sem változott, hiszen mi
történt? A hajléktalant a rendőrök meghallgatták, felajánlották, hogy biztonságos helyre
viszik, így a férfi a szekszárdi hajléktalanszállóra került, ahol az intézmény munkatársai
befogadták. Happy end.
A templomból nem azért kellett elmennie, mert hajléktalan volt, és ezért kiküldték volna.
Nem, a templomot estére bezárják, ahogy bezárják az iskolákat, az orvosi rendelőket, a
zsinagógákat, a jogvédő irodákat is. Mégis mit kellett volna tenniük a templom dolgozóinak?
Kialakítani neki egy sarkot? Ételt hozni, mosdót, vécét biztosítani? És nem „ráhívták”
a rendőröket, hanem segítséget kértek, amit meg is kapott mindenki – legfőképpen a
hajléktalan.
A templom nem hajléktalanszálló, mert más a feladata, mások a lehetőségei. Hogy az
egyházak hogyan, hányféleképpen segítenek a rászorulókon, azt nem kell részletezni, hogy
egy hajléktan miként kerül ilyen helyzetbe, és mi lenne hosszú távon a jó megoldás, az
szintén más történet, de addig is a legjobb választás a hajléktalanszálló. És ezt valószínűleg
a hajléktalan is tudta, hiszen senki nem lakhat templomban. Természetesen előfordulhatnak
olyan esetlek, amikor meg kell nyitni a templomokat (háború, természeti katasztrófa): ez most
nem az volt.
Mindez azonban jó ürügy volt arra, hogy üssünk egyet az egyházon, és sajtómunkási
segédlettel mindenki, aki úgy érezte, utat engedhetett az indulatainak.
Sümegi Noémi