Close

Nem csak a 20 éveseké a világ – Magyar Nők New York -ban

Egy különleges kiállításra szeretném meginvitálni Önöket. A kiállítás témája a kortalan Magyar Hölgyek és az Ő kedvenc helyszíneik New York -ban. Az ő szemükkel láthatjuk a várost, melynek fókuszában a áll. Az alkotások november 14. és november 31. között készültek el, mint egy 18 nap leforgása alatt a 30 modellről.

New York városában. A kiállítás érdekessége, hogy a képek, hétköznapi, számomra ismeretlen hölgyekről készültek. Az idő rövidsége és a helyszínek közötti nagy távolság következtében, fotózásonként 15 – 60 perc alatt készültek el az alkotások. Természetesen utómunkázva is lettek a képek, hiszen fa keretre feszített vászonra kerültek nyomtatásra. A fotózások folyamán, egy egyszerű digitális fényképezőgépet használtam egy komolyabb portré objektívvel. A képek vaku nélkül lészültek, minden esetben a természetes fények lettek kihasználva. A modellek korosztálya 30+ -os, hiszen a kiállítás mottója is az, hogy " Nem csak a 20 éveseké a világ. "

 

Az egy hónapos kint létem pillanatairól, ide kattintva tekinthetőek meg a fotók.

 

A kiállítás, 2014. december 12 -én helyi idő szerint este 8 órakor kezdődik majd a témához leginkább illeszkedő helyszínen, New York -ban, a New York -i Magyar Házban.

 

Az előkészületekről a fotók, folyamatosan kerülnek fel az alábbi galériába. Start: 2014.11.12. 12:25

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top