Close

Előzetes letartóztatásba került az Ausztráliából hazahozott zalai férfi

Zalaegerszeg, 2014. november 30. G. József gyanúsított (b) a Zalaegerszegi Törvényszéken 2014. november 30-án. A bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását a mintegy százmillió forintos csalással gyanúsított zalaegerszegi férfinak, akit november 28-án, tizenkét évi bujkálás után szállítottak haza Ausztráliából. Jobbra Bor Tibor ügyvéd, a gyanúsított jogi képviselője. MTI Fotó: Varga György

A bíróság vasárnap elrendelte az előzetes letartóztatását annak a mintegy százmillió forintos csalással gyanúsított zalaegerszegi férfinak, akit pénteken, tizenkét évi bujkálás után szállítottak haza Ausztráliából.

A Zalaegerszegi Törvényszék vasárnapi tájékoztatása szerint G. Józsefet harminc napra vette előzetes letartóztatásba a bíróság. Az indoklás szerint az előzmények alapján számítani lehet a gyanúsított szökésére és elrejtőzésére, illetve arra, hogy összebeszélhet a tanúkkal.
A döntés nem jogerős, ugyanis a gyanúsított és védője fellebbezést nyújtott be.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányságra pénteken kora délután érkezett meg a repülőtérről egyenesen Zalaegerszegre szállított 61 éves férfi, akit többrendbeli, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalással gyanúsítanak a rendőrök. Ő az első, akit Ausztráliából kiadatási eljárás keretében Magyarországra hoztak.
A gyanú szerint G. József 2000 és 2002 között több magánszemélytől és vállalkozástól milliós nagyságrendű kölcsönöket vett fel, és fedezetül olyan ingatlant ajánlott fel, amely akkor már nem volt a tulajdonában. Volt olyan üzleti partnere, akitől egy épülő lakásra vett fel előleget, az ingatlant azonban másnak is értékesítette.
Mások ingatlanberuházásra adtak neki több tízmilliós kölcsönt, de a pénzüket nem kapták vissza. Az utolsó esetben, 2002 tavaszán egy csaknem 30 milliós összeg átvétele után ismeretlen helyre távozott.
Az éveken át tartó nyomozás során a zalai rendőrök a külföldi hatóságokkal együttműködve kiderítették, hogy a férfi Ausztráliában bujkál. Idén nyáron fogták el és került kiadatási őrizetbe, majd pénteken szállították Budapestre, és onnan Zalaegerszegre.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top