Close

Nő a foglalkoztatottság, vagy mégsem?

Rendületlenül folytatódik a foglalkoztatottak számának növekedése Magyarországon a KSH legfrissebb jelentése szerint. A 2014. augusztus-októberi időszakban a 15-74 év közötti foglalkoztatottak létszáma 192 ezerrel 4 millió 184 ezerre emelkedett az egy évvel ezelőttihez képest. 

A növekedés folytatódott a versenyszférában, ami bizonyítéka a kormányzat sikeres foglalkoztatási programjainak. A 2014. augusztus-októberi időszakban a munkanélküliség 2,7 százalékponttal 7,1 százalékra mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest, ami 2007 óta a legkedvezőbb adat. Ez azt jelenti, hogy 114 ezerrel kevesebben, 319 ezren voltak állás nélkül a vizsgált időszakban. A munkanélküli nők száma 43 ezerrel csökkent egy év alatt, ami 2,2 százalékos mérséklődést jelent, így e területen biztosan az Unió éllovasai között vagyunk.

A beérkezett adatok egyre jelentősebb foglalkoztatás-bővülést mutatnak, amelyek a költségvetés bevételeinek alakulására és a háztartások fogyasztására egyaránt kedvező hatással vannak. A foglalkoztatottak számának jelentős mértékű növekedésében nagy szerepe van a munkát terhelő adók csökkentésének, a Munkahelyvédelmi Akciótervnek, illetve a 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulatnak.
 
A kormány 2015-re még több embernek fog munkát adni.
 
Az MSZP ezzel szemben teljesen másképp látja a jövő évet,mint mondják: Az Orbán-csomag az elszegényedés évét hozza 2015-ben, a jövő évi adótörvényekkel és a költségvetéssel közel ötmillióra nőhet a létminimum körül élők száma Magyarországon.
 
Mirkóczki Ádám a Jobbik országgyűlési képviselője ennél keményebben fogalmazott: Jogos elvárás szerinte a munkahelyteremtés, amit a Fidesz szintén megígért. Tíz év alatt egymilliót. Mirkóczki úgy véli: még a meglévőket sem sikerült megőrizni. Most mínusz 50-60 ezer munkahelynél tart a kormány.
 
MTI 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top