Close

Pár perc alatt találtunk egy hatalmas cégtemetőt

Nincs jelenleg hatékony módszer a cégeltüntetők ellen, az eltiltás ugyanis jelentéktelen hatású. Lapunk pár percnyi kutatással talált egy 300 cégből álló temetőt, az üzemeltetők fele hosszú évek óta zavartalanul ügyködik mindenfajta szankció nélkül. A kár felbecsülhetetlen.

Semmit sem ér az a néhány éve bevezetett szigorítás, amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozásokat sorozatosan bedöntő ügyvezetőket, tulajdonosokat eltiltsák a cégvezetéstől. Lapunk a cégadatbázist böngészve tíz perc alatt talált olyan cégvezetőt, akinek 13 cég van vagy volt az érdekeltségében, s ezek közül kilenc áll felszámolás alatt vagy szűnt meg kényszertörlés, illetve felszámolás útján.
A tulaj persze lehet, hogy csak peches, és cégei a recesszió idején törtek meg és mentek tönkre. Ám ez esetben a család több nőtagja sem lehetett túl mázlis, mert a felesége és édesanyja is több bedőlt cégben szerepel tulajdonosként – utóbbit el is tiltották a cégjegyzéstől, vagyis ő kiszállt egy időre a játékból.
A vállalkozásokat szemlélve azonban egyértelmű, hogy valójában afféle cégtemetőszerű hálózat tagja a dunaegyházi férfi. Összesen nagyjából 250 cégből álló hálózatra bukkantunk, amely tucatnyi tulajdonoshoz, illetve cégvezetőhöz köthető. A cégek közül több mint 200 már felszámolt, eljárás alatt áll vagy kényszertörléssel megszűnt. További többtucatnyi társaság még működik ugyan, de a céginformációkban már negatív információ kapcsolódik hozzájuk. Ez jellemzően végrehajtást, vagyoni részesedés lefoglalását vagy akár adószám felfüggesztését jelenti. Szinte borítékolható, hogy ezek a társaságok is csúf véget érnek, így alsó hangon akár 300 bedöntött cégre is rúghat a portfólió.
A cégek között számos vagyonvédelmi, nyomozói, biztonsági profilú társaság is van, ezek szerepe nem teljesen egyértelmű. Elképzelhető, hogy a csapat profilja első körben őrző-védő cégek működtetése volt, s innen nyergeltek át a tönkrement cégek ügyeinek kezelésére. Erre utal, hogy az érdekeltségi körben lévő biztonsági cégek közül többet továbbadtak, azok már harmadik személynél fejezték be működésüket, illetve olyan társaság is akad, amelyet éppen ők alapítottak. Majd néhány év működés után felkerültek az adóhatóság legnagyobb tartozást felhalmozók listájára, mint a Boxec 2007 Kft.
A „temetőgondnokok” közül kiemelkedik Nyári Zsolt: neve alatt 51 dicstelenül megszűnt társaság sorakozik, van, amelyiket ő is továbbadott, másokat megtartott. A hálózatban található néhány társaság, amely mintha gyűjtőhelye lett volna a tagoknak, ahol váltották egymást a régi és új szereplők. Az egyik a Nyári 2858 Bt., de gyűjtőhely volt a beszédes nevű L-Dózer Kft. vagy a Nyári, valamint társa, Horváth László nevét viselő H & Ny Suvick Kft. Zavarba ejtő, hogy a csapatban egy felszámolóbiztos is található, Lovászi István, akit 2011-ben eltiltottak a cégvezetéstől. Neve mellett nyolc bedöntött cég található, szerepe nem egyértelmű a történetben. A nevek valójában nem fontosak, a jelenség sokkal beszédesebb.
 
Szerző: F. Szabó Emese 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top