Close

Orbán: Elakadt az EU-projekt

Európa „kényelmetlen igazságairól” beszélt Baden-Badenben a magyar kormányfő.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint „a projekt, amit Európai Uniónak nevezünk, elakadt”, ezért a kormányfő megújult Európa-politikát tart szükségesnek, de úgy látja, „nincs, aki meghirdesse, nincs, aki megcsinálja, az idő pedig ellenünk dolgozik”, így ezt „nekünk kell megcsinálnunk”. A kormányfő minderről pénteken beszélt a németországi Baden-Badenben, a Családi Vállalkozásokért Alapítvány (Stiftung Familienunternehmen) rendezvényén, ahol Magyarországot úgy jellemezte, mint egyszerre sikertörténet és fekete bárány. Beszédében azt is nyomatékosította, hogy Magyarország híve Ukrajna szuverenitásának.
A miniszterelnök a mintegy 150 német vállalattulajdonos előtt tartott félórás beszédében Európa helyzetéről úgy fogalmazott, a kontinensnek „kényelmetlen igazságokkal” kell szembenéznie. Ezek között említette, hogy minden EU-tagállamnak el kell végeznie házi feladatát, „előbb-utóbb minden elköltött euróért, forintért meg kell dolgozni”. Azt is mondta, hogy erős politikai vezetésre van szükség a kontinens bajainak megoldásához. 
Azzal folytatta, hogy a versenyhátrányt okozó magas energiaárak letöréséhez meg kell érteni: az alternatív energia finanszírozhatatlan – legfeljebb csak a Németországhoz hasonló gazdag országok engedhetik meg maguknak -, a nukleáris energia nélkülözhetetlen, az oroszokra pedig az energetika szempontjából mindenképpen szükség van. Szavai szerint „energiaügyben az ár a legfontosabb kérdés, a klíma csak a második”.
Orbán Viktor egyúttal ismét közölte – mint a negyedik „kényelmetlen igazság” -, hogy a bevándorlást nem tartja jó dolognak, az európai népesedési, munkaerő-piaci gondokat szerinte inkább jobb családpolitikával kell orvosolni.
Összegzése szerint új Európa-politika kellene, de „nincs, aki meghirdesse, nincs, aki megcsinálja, az idő pedig ellenünk dolgozik”, így ezt „nekünk kell megcsinálnunk”.
A kormányfő hallgatósága előtt Magyarországot úgy jellemezte, mint gazdasági sikertörténet és politikai fekete bárány. A „fekete bárányság” történetét – a mai európai politikai divatot meghatározó mainstreammel teljesen ellentétben álló értékeket valló – új magyar alaptörvénnyel kapcsolatos vitákra vezette vissza Orbán Viktor. A német sajtó Magyarországgal kapcsolatos kritikáira úgy reagált, „az érzelgősség a győztesek kiváltsága”, a többieknek állni és bírni kell.
A magyar gazdasági eredményekkel összefüggésben arra hívta fel a figyelmet, hogy alacsony a költségvetési hiány, csökkent az államadósság, a külkereskedelmi mérleg „repül”, az idei növekedés pedig 3,2 százalék körül várható. A miniszterelnök hozzátette, hogy a német cégek óriási szerepet játszottak a magyar sikertörténetben.
Megjegyezte továbbá, ha sikerül megvédenie Brüsszelben a magyar energiapolitikát, akkor Magyarországon 2018-ra az energia ára az Egyesült Államokéval lesz azonos szinten.
Azt is mondta, hogy „egyáltalán nem utáljuk a gazdagokat, azt gondoljuk, hogy gazdagnak lenni egyfelől jó dolog, másfelől követendő példa, és azokat, akik teljesítményt nyújtanak, sok pénzt keresnek, közben munkahelyeket teremtenek, biztatni kell, nem pedig büntetni magas adókkal”.
A Baden-Württemberg tartományban fekvő Baden-Badenben tartott konferencián – amelyen magyar részről jelen volt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is – Orbán Viktor kifejtette álláspontját az ukrán válságról is, kijelentve: Magyarország híve Ukrajna szuverenitásának, mert „mi is azt gondoljuk, hogy valaminek lennie kell Oroszország és Magyarország között”, ez „elemi érdekünk”. „Nekünk volt közös államhatárunk a Szovjetunióval, nagy kaland volt, épp elég is volt belőle” – fogalmazott a kormányfő, aki azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország szolidáris Ukrajnával, ő pedig a legjobb személyes kapcsolatra törekszik Petro Porosenko ukrán államfővel.
Az amerikaiak és az oroszok diktálják a táncrendet
A miniszterelnök szerint az elmúlt egy év történéseinek vesztese Ukrajna, az Európai Unió, benne egész Közép-Európa, és „Oroszország is rossz bőrben van, komoly veszteségeik vannak, de ők nyertek is valamit, és azt most tartják. Ez a könyörtelen geopolitika. Nekünk csak veszteségeink vannak”. Mint mondta, ma ismét az amerikaiak és az oroszok „diktálják a táncrendet”, „Európának nincs saját stratégiája”.
A házigazda, a németországi Családi Vállalkozásokért Alapítvány fő célja a családi vállalkozások üzleti és gazdasági jelentőségének képviselete, valamint a párbeszéd a politikai döntéshozókkal. Az alapítvány minden évben megrendezi konferenciáját, amelyre minden alkalommal meghívnak egy-egy prominens politikust. Pénteki rendezvényükön elhangzott, hogy a németországi cégek döntő része családi vállalkozás, ezek adják a legtöbb munkahelyet.
Forrás: MTI
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top