Close

Lamperth Mónika lett a XV. kerület jegyzője

Lamperth Mónika volt MSZP-s országgyűlési képviselő, egykori miniszter lett a főváros XV. kerületének jegyzője – írta az index.hu szerda este.

Lamperth Mónika a hírportálnak úgy fogalmazott: „visszatérek a szakmámhoz, hiszen alapvetően közigazgatási jogász vagyok”. Hozzátette, csütörtökön el is kezdi a munkát, reggelre már össze is hívott egy értekezletet.
Mint a portál felidézte: a kerületben októberi önkormányzati választáson a Demokratikus Koalíció (DK) többi baloldali párt által is támogatott jelöltje, Hajdu László nyert. Lamperth Mónika a portálnak azt mondta: még az MSZP-s időkből származik a jó kapcsolatuk Hajduval, ezért is döntött úgy, hogy megpályázza a jegyzői posztot.
Az Index cikke szerint Lamperth Mónika még mindig MSZP-tag, de azt mondta, a politikából már egy ideje kivonult, az idén sem parlamenti, sem önkormányzati posztért nem indult.

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top