Close

Kilenc koncerten 84 mű a szegedi Vántus István Kortárszenei Napokon

Budapest – November 24. és 27. között rendezik Szegeden a Vántus István Kortárszenei Napokat, amelynek 9 hangversenyén 65 zeneszerző műve szólal meg.

 

A Vántus István zeneszerző által 1971-ben az országban elsőként létrehozott kortárszenei koncertsorozatnak – a Mai Magyar Zene Hete eseményeit is beleszámítva – ez a 44. évfolyama. 
A hagyományos program – a nehezedő finanszírozás ellenére – bővül – tájékoztatta hétfőn az MTI-t Hollós Máté, a 
Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnöke.
A sorozat négy nap alatt tartandó 9 hangversenye 65 zeneszerző 84 művét, vonultatja föl, köztük két ősbemutatót. E nagy szám köszönhető annak is, hogy a pedagógiai hangversenyeken a diákok számos rövidebb alkotást is megszólaltatnak. 

Hollós Máté elmondta: a Zeneszerző és közönsége című beszélgetés vendége Gyöngyösi Levente lesz, akinek művei felvételről már a Somogyi könyvtárban is hallhatók lesznek illusztrációként, az esti nyitó hangversenyen azonban élőben is megszólal trombitára, gordonkára és zongorára írt Szonátája. 
A Juhász Gyula Pedagógiai Kar zenepedagógiai délelőttje nyitja tanárok és tanítványok előadásával e sort, majd a Zeneművészeti Kar Inventio poetica és a Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola Hangcsoportok című programja folytatja. A Törpék és óriások zeneiskolai délután is a hagyomány része, ám újdonság a záró napon a meseopera-délelőtt, amelyen Szőnyi Erzsébet Móra Ferenc meséjére komponált A didergő királya mellett a Nagy Imre Erik által Csukás István szövegére komponált Szökevény csillagok című művel ismerkedhet meg a közönség.
A Zenei album szerda délutáni programja Szokolay Sándor műhelyébe kalauzol, aznap este idén 60 esztendős zeneszerzők – Csemiczky Miklós, Hollós Máté, Király László, Pintér Gyula, Serei Zsolt, Soós András – egy-egy műve hoz „születésnapi” hangulatot a programba. 

A záró esten a kiváló szegedi fuvolás, Varga Laura és vendégei koncerteznek. Új esemény a programban a Tóth Péter dékán által moderált kerekasztal-beszélgetés négy fiatal zeneszerzővel, valamint az, hogy az eseményre látogató komponisták közül többen rendhagyó ének-zene órákat is tartanak a város gimnáziumaiban.
 
MTI
 
 
 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top