Close

A közfelháborodás napja – Rogán: mindenki elmondhatja a véleményét, demokrácia van

Budapest – Magyarországon demokrácia van, mindenki elmondhatja a véleményét, de azt kérjük, hogy ezt a jogszabályok betartásával tegyék – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden az M1 Ma reggel című műsorában, reagálva a hétfői fővárosi, Kossuth téri tüntetésre.

A frakcióvezető emlékeztetett: ebben az évben három választás is volt, az országgyűlési, az európai parlamenti és az önkormányzati választás, „háromszor mondhattak az emberek véleményt, és minden alkalommal az ellenzéki pártok helyett a kormánypártokat támogatták”. 
„Én azt érzem, hogy ma azok, akik nem tudják elfogadni a választás eredményét, azok próbálnak az utcán keresztül nyomást gyakorolni a kormányra. Tehetik ezt, mert Magyarországon demokrácia van, és nem úgy, mint 2006-ban, amikor Gyurcsány Ferenc kormánya idején megverték a rendőrök az embereket, meg egyeseknek a szemét is kilőtték az utcán, ma ilyen nincsen” – jelentette ki. 
Hozzátette: Magyarországon demokrácia van, és „természetesen mindenki elmondhatja a véleményét”.
„Mi csak egyvalamit kérünk, hogy ezt a jogszabályok betartásával tegyék. Olyan helyzet ne forduljon elő, mint amilyen mondjuk a Fidesz Lendvay utcai székházánál néhány hete, amikor gyakorlatilag romboltak, törtek és zúztak, mert az már nem fér bele a demokrácia kereteibe” – mondta a Fidesz frakcióvezetője.   
 
Hétfő este a budapesti Kossuth téren A közfelháborodás napja elnevezésű rendezvényen a korrupció és a kormány politikája ellen tüntettek, a felszólalók összefogásra, szerveződésre és új politikai rendszer létrehozására szólították fel a jelenlévőket. A beszédeket követően – miután az egyik szónok elköszönt a jelenlévőktől – a tömeg egy része szétszedte a Parlament előtti színpadot körülvevő kordont és az Országház lépcsőjénél álló rendőrsorfalig nyomult. A tüntetés utolsó résztvevői nem sokkal éjfél előtt hagyták el a Kossuth teret, a rendőrség tájékoztatása szerint rendőri intézkedés – négy biztonsági intézkedés kivételével – nem történt.
MTI 
   
 
 
 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top