Close

A magyar nyelv napja – Országszerte rendezvényekkel várják az érdeklődőket

Budapest – Országszerte rendezvényekkel várják az érdeklődőket A magyar nyelv napja alkalmából: kedden gálaestet rendeznek a Pesti Vigadóban, csütörtökön pedig Gyulán, Balatonfüreden és Debrecenben is ünnepségeket tartanak.

 
Az idén 25 éves Anyanyelvápolók Szövetsége az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával kedden gálaesten ünnepli a magyar nyelv napját a Pesti Vigadóban – közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel.
Az ünnepségen köszöntőt mond Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, fellépnek a Kárpát-medence magyar közösségeinek jellegzetes nyelvjárásait beszélő mesemondók és énekesek, valamint átadják a 2014. évi Lőrincze-díjakat, a Kazinczy-díjat és a Péchy Blanka-díjat. 

  
Balatonfüred, Debrecen és Gyula a kultúráért felelős államtitkárság támogatásával csütörtökön közös magyar nyelv napi ünnepségeket szervez. Mint írják, „a magyar nyelv napjáról mindazok megemlékeznek, akik felelősséget éreznek nemzeti nyelvünkért és akik magyarsághoz tartozásuk legfőbb tényezőjeként tekintenek rá.”  
A Magyar Országgyűlés 2011. szeptember 26-án fogadta el azt a határozatot, amelynek értelmében november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánították annak emlékére, hogy 1844-ben V. Ferdinánd magyar király ezen a napon szentesítette a magyar nyelvet hivatalossá tevő törvényt.
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top