Close

Mosószer-hamisítók buktak le Nyíregyházán

Nyíregyháza – Több mint hétezer liter, tízmillió forint értékű hamis mosószert, valamint az előállításukhoz és csomagolásukhoz szükséges eszközöket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói Nyíregyházán. Az ügyben négy embert hallgattak ki gyanúsítottként – közölte a hatóság Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Jánvári-Stefán Regina százados az ügy előzményéről szólva elmondta, a NAV tavaly december végén leplezett le egy illegális mosószerüzemet a nyírségi megyeszékhelyen, a gyanúsítottak azonban – a lebukás ellenére – új helyszínen folytatták a gyártást.
Az akkori akcióban öt férfit állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, mivel a silány minőségű mosószereket és öblítőket neves márkajelzésekhez hasonló flakonokba és dobozokba csomagolták, majd a hamis termékeket ukrán, román kereskedőknek, illetve többségében nyíregyházi viszonteladóknak adták el – ismertette a sajtóreferens.
Hozzátette, a piaci keresletre tekintettel és a nagy haszon reményében a hamisítók a lebukást követően újabb raktárhelyiséget béreltek és folytatták a gyártást. Az alapanyagként felhasznált rossz minőségű mosógélhez térfogatnövelőnek vákuum sót adagoltak, a kívánt illat és szín elérése érdekében pedig parfümkoncentrátumot és ételszínezéket használtak fel.
Az eddigi bizonyítékok szerint a hamis mosószerek felvevőpiacát elsősorban ukrán vásárlók képezték, de jutott belőle a magyar piacokra is – fűzte hozzá.
A mostani rajtaütéskor tízmillió forint értékben több mint hétezer liter hamis mosószert, és előállításukhoz, illetve csomagolásukhoz szükséges eszközöket foglaltak le a pénzügyi nyomozók. A helyszínen négy férfit fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként üzletszerűen elkövetett iparjogvédelmi jogok megsértése miatt, közülük ketten a bűnismétlésre tekintettel előzetes letartóztatásban vannak – közölte Jánvári-Stefán Regina. 
A sajtóreferens megjegyezte, az elkövetőkre akár öt évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható.
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top