Close

Mogherini a palesztin-izraeli viszály kiéleződésének veszélyére figyelmeztetett Jeruzsálemben

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
Jeruzsálem – Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az izraeli-palesztin erőszak kiújulásának veszélyére figyelmeztetett Jeruzsálemben pénteki látogatásán – közölte az izraeli közszolgálati rádió.

Ha nem lesz előrelépés (a megbékélés felé) a palesztinok és Izrael között, akkor az erőszak visszatérésére lehet számítani – fogalmazott az uniós tagországok közös képviselője Avigdor Liberman izraeli külügyminiszterrel tartott találkozója után. 
Liberman a közös sajtótájékoztatón azt mondta, hogy ami az utóbbi napokban Jeruzsálemben látható, az szerinte „egyenesen Rámalláhból érkezik, Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnökének uszításából”, s hangsúlyozta, hogy Jeruzsálem kész a tárgyalásokra. 
Mogherini – aki a palesztin területekre is ellátogat – kijelentette, eljött az ideje, hogy az Európai Unió teljes politikai súlyát latba vesse annak érdekében, hogy Izrael és a palesztinok visszatérjenek a tárgyalóasztalhoz.
„Ha nem lépünk előre a politika mezején, azt kockáztatjuk, hogy visszatérünk az erőszakhoz” – mondta a főképviselő. – „Véleményem szerint ezért a továbblépés sürgető” – tette hozzá. 
Megbeszélései előtt Mogherini részvétét fejezte ki a csütörtöki jeruzsálemi gázolásos merénylet miatt.

 
Jeruzsálemben az utóbbi hetekben egyre növekszik a feszültség a város palesztinok lakta keleti és zsidók lakta nyugati része között, s csütörtökön egy héten belül a második autós gázolásos merényletet hajtották végre palesztinok. 
A feszültségek kiéleződésének közvetlen oka, hogy a palesztinok az érzékeny status quo megsértésének tekintik, hogy zsidók is imádkozni próbálnak az al-Aksza-mecsetnek is otthont adó Mecsetek terén – izraeli nevén a Templomhegyen -, ahol az ókorban a zsidók legfontosabb vallási szent helye, a Szentély állt.
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top