Close

Költségvetés – A Jobbik tiltakozik az oktatást érintő forráskivonások ellen

Budapest – A Jobbik tiltakozik az alapítványi iskolák, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) és a felsőoktatás forrásainak szűkítése ellen.

 
Dúró Dóra, az Országgyűlés kulturális bizottságának jobbikos elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján úgy értékelt: több iskolára végzetes lehet a forráskivonás.
Kifejtette: az alapítványi iskolák támogatása például a benyújtott költségvetési javaslat szerint csak 75 százaléka lesz az államiakénak, ugyanakkor ezek az intézmények a közhiedelemmel ellentétben nem a gazdag gyerekek iskolái, hanem speciális segítő intézmények, ahol hátrányos helyzetűek tanulnak. Ezen intézmények nem tudnak tandíjat emelni, mert azt a családok nem tudnák kigazdálkodni – tette hozzá, jelezve: politikai akarat kellene a fennmaradáshoz szükséges néhány milliárd forintos kiegészítéshez.
Az ellenzéki politikus szólt arról is, hogy a Kliknek 2014-re 484 milliárd forintot irányoztak elő, majd év közben további mintegy 60 milliárd forinttal emelték a keretét. A 2015-re tervezett 524 milliárd forint 20 milliárddal kevesebb, mint amit az intézmény eddig felhasznált idén – mutatott rá.
MTI 
 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top