Close

Internetadó – Ingyenes wifit biztosítanak a jobbikos vezetésű településeken

Budapest – Ingyenes internetet biztosítanak a jobbikos vezetésű települések főterein – jelentette be a párt alelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Előd elmondta, hogy internetbarát települések jelszóval indítják a mozgalmat, s az érintett települések bevezető útjainál, a közútkezelővel egyeztetett szabványos táblákon is jelzik az ingyenes wifiszolgáltatást. A Jobbik 14 helyen ad polgármestert az országban. 

Az alelnök szavai szerint a kezdeményezéssel példát szeretnének mutatni abban, hogy az internet „nem ellenség”, hanem 21. századi lehetőség. Hozzátette: a közterületi wifi néhány százezer forintból kiépíthető, de megtérül az önkormányzatoknak és élettel tölti meg a településeket.
Az ellenzéki politikus szólt arról is, hogy egy alapszintű, ingyenes internetcsomag elősegítené a távügyintézést és a távmunkát, emellett csökkentené az autós forgalmat is. Megjegyezte: a hazai internetcsomagok díja kétszerese a nyugatiaknak, ami komoly versenyhátrányt jelent.
Noha a reklámadóból befolyó bevételekből lehetett volna ezen változtatni, a kormány nem tartotta szükségesnek az átfogó csökkentést – fűzte hozzá Novák Előd, aki azt is kijelentette: amíg Orbán Viktor miniszterelnök „hadilábon áll” az internettel és „nincs személyes tapasztalata”, nem üzenhet hadat az internethasználók széles táborának.
A Jobbik alelnöke a nemzeti konzultációt propagandának és adatgyűjtésnek minősítette, nem korrekt párbeszédnek.
A politikust kérdezték az üzletek vasárnapi zárva tartásának tervéről is. Ezzel kapcsolatban azt mondta: az előző ciklusban nekik is volt olyan javaslatuk a „multicégek kordában tartása” érdekében, amely arról szólt, hogy csak a kis- és családi vállalkozásoknak legyen lehetőségük kinyitni vasárnap.
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top