Close

I. világháborús hadikötvényeket törleszt a brit kormány

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2014. október 31., péntek (MTI) – A költségvetés kamatterheinek csökkentése végett alacsonyabb kamatozású hitelekből törleszt I. világháborús kötvényadósságokat a brit kormány.

 
A brit pénzügyminisztérium pénteki bejelentése szerint azokról a meglehetősen ritka konstrukciójú, lejárat nélküli kötvényekről van szó, amelyeket még Winston Churchill későbbi miniszterelnök bocsátott ki pénzügyminiszterként 1927-ben, 4 százalékon rögzített kamattal. 

 
Ezek az adósságpapírok is már a brit kormány által az I. világháború idején forgalmazott hadikötvények refinanszírozására szolgáltak.
Mai értéken még 2 milliárd fontnyi I. világháborús brit hadikötvény van hozzávetőleg 11 ezer magánbefektető kezén; ebből fizet vissza a kormány február 1-jéig 218 millió font (85 milliárd forint) tőkehányadot.

E kinnlevőségből a brit kormány legutóbb 1948-ban hajtott végre tőketörlesztést; azóta csak a kamatokat fizette, amit a kötvényforgalmazási szerződés 1932-ben, Neville Chamberlain akkori pénzügyminiszter – későbbi kormányfő – által végrehajtott módosítása lehetővé tesz.
George Osborne jelenlegi pénzügyminiszter azonban pénteken közölte, hogy mivel a jelenlegi piaci kondíciók közepette a hadikötvények rögzített kamatánál jóval alacsonyabb hozammal lehet kiadni állampapírokat, a kormány új kötvények kibocsátásával refinanszírozza a világháborús kötvénykötelezettségek tőkehányadának egy részét, csökkentendő a kamatterheket.
A tízéves brit állampapír (gilt) piaci hozama jelenleg 2,20 százalék körül mozog.
A Bank of England – a brit jegybank – 2009 márciusa óta 0,5 százalékos történelmi mélyponton tartja irányadó alapkamatát.
Ez abszolút mélységi rekord: a Bank of England 1694-es alapítása és a 0,5 százalékos alapkamat öt és fél évvel ezelőtti elérése között eltelt 315 évben soha nem csökkent 2 százalék alá a bank irányadó kamata.
MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top