Close

Jöhet a szlovák állampolgársági törvény módosítása

 

Mindenki hallott róla, senki sem látta, de Lajčák már véleményezte. A belügyi tárca évek óta emlegetett állampolgárságitörvény-módosításának javaslatát kielemezte a külügy, a két miniszter a jövő héten személyesen is tárgyal a tervezetről. A honosított szlovákiai magyarok semmit nem remélnek tőle, írja az Új Szó.  

 

Célegyenesbe kerülhet az állampolgársági törvény módosítása. Miroslav Lajčák külügyminiszter a tegnapi kormányülésen átadta Robert Kaliňáknak azt az elemzést, amelyet a külügy készített a belügyminisztérium által jegyzett módosító javaslatról. „Elolvasom, és megfogalmazok hozzá egy álláspontot. Jövő héten leülünk, tárgyalunk róla, és talán többet fogunk tudni”nyilatkozta tegnap Kaliňák.

Az elképzelésről már korábban elmondta, hogy állandó lakhelyhez fogja kötni a kettős állampolgárságot, vagyis az veheti fel egy másik ország állampolgárságát, aki odaát él. Lehetőséget adna továbbá, hogy azok, akik az új feltételeket teljesítik, visszakaphassák 2010–2014 között elvesztett szlovák állampolgárságukat.

A kettős, szlovák–magyar állampolgárságukat vállaló szlovákiai magyarok jóformán semmit nem remélnek Kaliňák javaslatától, derül ki Dolník Erzsébet szavaiból. „Semmi jót nem várok tőle. A magam, és talán társaim nevében is mondhatom, hogy nem vagyunk hajlandók bejelentkezni egy magyarországi alibicímre, miközben mi Szlovákiában vagyunk itthon”szögezte le kérdésünkre. Azt sem tartja elfogadhatónak, hogy az idegenrendészeten folyamodjon új iratokért. „Én nem vagyok bevándorló. Pozitív fejleményeket nem igazán várok. Ami itthon szóba jöhet, az a pereskedés, egészen a Legfelsőbb Bíróságig”magyarázta Dolník Erzsébet, aki többedmagával évek óta nyilvánosan vállalja kettős állampolgárságát.

A belügyminiszter 2012 óta ígéri a módosítást, hónapok óta pedig azt állítja, hogy a javaslat kész, csak a nemzetközi intézmények állásfoglalására várnak. A Híd a kedden kezdődött ülésszakra beterjesztette saját módosító javaslatát, ám ennek elfogadására gyakorlatilag nincs esély.  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top