Close

Már mintegy 200 termelői piac működik Magyarországon

(MTI) – Már mintegy 200 termelői piac működik Magyarországon annak eredményeként, hogy a kormány két éve megkönnyítette a piacok nyitását – mondta a kormányszóvivő pénteken Budapesten, az V. kerületben a Szabadság téri termelői piacon.

Kurucz Éva véleménye szerint a kormány azért könnyítette a termelői piacok nyitását, mert a vidéknek munkahelyet, a termelőnek megélhetést, a vásárlónak pedig jó minőségű magyar árut jelent, így mindenki jól jár.

Őstermelői piac, LiliomkertKifejtette: a Szabadság térihez hasonló termelői piacok nagy mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre több kistermelő vág bele élelmiszer-előállításba és értékesítésbe. A kistermelők száma 2010 óta megduplázódott Magyarországon, és most mintegy 10 ezer kistermelőt tartanak nyilván az országban.

Hozzáfűzte: a magyar zöldség- és gyümölcsfogyasztás növelését a kormány nemcsak a termelői piacok még népszerűbbé tételével szeretné ösztönözni, hanem a kisiskolásoknak szóló „Tegyél, egyél, vegyél az egészségedért” elnevezésű kampánnyal is. Ebbe az akcióba 64 budapesti és Pest megyei általános iskolát sikerült bevonni. Így a program üzenete 1400 3. és 4. osztályos kisdiákhoz, illetve szüleikhez jut majd el.

Forrás MTI 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top