Close

Közel ötmilliárd forintból újult meg a veszprémi kórház

Veszprém, 2014. október 9. Az új gyermeksebészeti műtő a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház új szülőszobáinak és műtőblokkjainak átadásán 2014. október 9-én. MTI Fotó: Nagy Lajos

A kórházban elvégzett fejlesztésekkel a Dunántúl egyik legfejlettebb kórháza lehet a veszprémi – mondta Navracsics Tibor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője csütörtökön a megyeszékhelyen.

A 2010-ben kezdődött és az végéig tartó beruházások a kórház szinte valamennyi osztályát érintik, most az E épületben található központi műtőt és a szülőszobákat, valamint a D épület harmadik, negyedik és ötödik emeletét érintő beruházásokat adták át.

A D épület harmadik, negyedik és ötödik emeletén a kórtermekben, vizsgálókban és kiszolgáló helyiségekben teljes felújítás történt. Kicserélték a nyílászárókat, épületgépészeti és infrastrukturális korszerűsítést hajtottak végre, valamint megújították a folyosók és kórtermek burkolatát. Ezeket a részlegeket már a nyáron birtokba vették az ott működő osztályok.

A szülészetre négy új szülőágyat vásároltak, a szülőszobák kialakításakor törekedtek a bababarát kórház megteremtésére. A műtőket a legmodernebb eszközökkel és információs technológiai megoldásokkal látták el. A szülőszobákba a következő napokban, míg a műtőkbe a következő hónapban költözik be az intézmény.

Navracsics Tibor EU-biztosjelölt az átadáson a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházban a csaknem ötmilliárd forintból megvalósuló struktúraváltási projekt elemei közül kiemelte az új szülőszobák kialakítását. Mint mondta, „a szülészet az egészséges emberek azon osztálya, ahol új életek sarjadnak”.

Hozzátette, a kórházban olyan megújulás van folyamatban, amely a jövőben még hatékonyabban szolgálja a város, a megye és a térség polgárait, és így a Csolnoky Ferenc kórház a Dunántúl egyik legfejlettebb kórházává válhat.

Az intézmény főigazgatója, Rácz Jenő arról beszélt, hogy a kardiológia fejlődése a születéskor várható élettartamot legalább egy évvel növeli.

Porga Gyula (Fidesz-KDNP) polgármester megjegyezte, hogy Veszprémben és térségében ma már többen születnek, mint ahányan meghalnak. Ez – mint mondta – a kórházban folyó gyógyító és prevenciós munka sikerét is mutatja.

MTI nyomán Hegedűs Gyula Balázs

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top