Close

Két bemutatóval készül az évadra a Győri Balett

Öt, már futó darab műsoron tartása mellett két újabb bemutatóval készül a most induló évadra Győri Balett – mondta el a csütörtöki évadnyitó társulati ülésen Kiss János igazgató.

    A fennállásának 35. évfordulóját idén ünneplő társulat október 1-jén mutatja be a Generációk című művet, amelynek első felvonásában Lukács András gondolja újra a Bolerót, a másodikban pedig Vámos György a Carmina Buranát.
    Az fiatal és az érett koreográfus darabjának együtt szerepeltetése annak megmutatására is lehetőséget ad, hogy az 1979-es megalakulás óta nemzedékek nőttek fel a balett-együttesben és a nézők között is – jegyezte meg Kiss János, emlékeztetve arra is, hogy az elmúlt három és fél évtizedben Győr „Magyarország táncfővárosa” lett.
    Emellett a világhírű spanyol koreográfus, Cayetano Soto alkotása kerül műsorra, amelyről egyelőre annyit árult el a társulat vezetője, hogy izgalmas, a mai kor problémáit boncolgató darab lesz.
    Az igazgató szólt arról is: augusztus 21-én elkezdődtek a tavalyinál is keményebbnek ígért évad próbái. A társulat első bemutatkozása a hétvégén lesz, amikor – a Győri Nemzeti Színház nyílt napjához kapcsolódva – a belvárosban tartandó operagála részeként elevenítik fel A hattyúk tavát.
     Kiss János annak fontosságát hangsúlyozva, hogy minden gyerek évente legalább egyszer jusson el színházba és ott a tánc műfajával is találkozzon, kiemelte: idei repertoárjukban is helyet kapott a győri vaskakas legendáját bemutató, ezzel a tánc nyelvén a város történetét megidéző darab, amely a felnövekvő nemzedékeket célozza meg.
    Az igazgató az MTI-nek arról is beszélt: a következő hónapokban osztrák, dán, német, olasz és svájci turné, november végén oroszországi előadás vár a társulatra, amely Pécsen is bemutatkozik, valamint Budapesten, az Erkel Színházban és a Művészetek Palotájában is fellép.

forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top