Close

Önkormányzat 2014 – Közösen indul a XIII. kerületben a DK, az Együtt-PM és a MoMa

Közös listán indul és közös jelölteket állít az októberi önkormányzati választáson a főváros XIII. kerületében a Demokratikus Koalíció, az Együtt-Párbeszéd Magyarországért és a Modern Magyarországért Mozgalom (MoMa) – jelentette be a szervezetek közös, szombati budapesti sajtótájékoztatóján a DK szóvivője.

Gréczy Zsolt azt mondta, erről azt követően született döntés, hogy az MSZP-vel nem tudtak megegyezni az egyéni képviselő-jelölti helyek elosztásáról, mert a szocialisták az utolsó pillanatban módosították a majdnem kész megállapodást.

Külön polgármesterjelöltet nem állítanak, hanem a szocialista Tóth Józsefet támogatják – tette hozzá.

Mint elmondta, arra törekedtek, hogy valamennyi ellenzéki erő részt vegyen az összefogásban, de a Lehet Más a Politika és a Liberálisok is elutasították az ajánlatot, az MSZP pedig „eleinte elfogadhatatlan feltételeket szabott”. A szocialisták először mint a 15 egyéni körzetben a saját jelöltjüket akarták indítani, majd a tárgyalások végén 9-3-3-ra változott az MSZP, DK, Együtt-PM arány. Ezt változtatták meg az utolsó pillanatban a szocialisták 11-2-2-re, ami nem tükrözte az európai parlamenti választások eredményét, amelyen együttesen 31 százalékot ért el a kerületben a DK és az Együtt-PM – mondta a szóvivő.

Hozzátette, hogy a most megkötött megállapodás szerint 7-7 egyéni jelöltet indít a DK és az Együtt-PM, illetve egyet a MoMa.

Kérdésre elmondta, hogy etikai megállapodást kötnek az MSZP-vel, e szerint egymás ellen nem kampányolnak, mert nem ellenfelei egymásnak, csak demokratikus alternatívák.

Papp Klára, az Együtt kerületi vezetője azt hangsúlyozta, hogy a 15 egyéni jelölt között több a nő, mint a férfi.

Szabados Péter, a PM képviselője kiemelte, hogy a baloldal 20 százalékkal erősebb a kerületben, mint a Fidesz, ezért arra számít, hogy a „demokratikus ellenzéki pártok” mind a 15 egyéni körzetben győznek.

Pusztai Erzsébet, a MoMa alelnöke úgy vélekedett, hogy a demokrácia újjáépítése az önkormányzatok szintjén kezdődhet el, ezért hívei a minél szélesebb összefogásnak.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top