Close

A Lux-díjra jelölt Ida nemsokára látható a mozikban

Az Európai Parlament filmes díjára, a LUX-ra olyan európai alkotásokat jelölnek, melyek valamilyen társadalmi problémával szembesítik a nézőt. A Karlovy Vary Filmfesztiválon kihirdetett tíz jelölt – melyek között még magyar alkotás, Mundruczó Kornél Fehér Istene is szerepelt – végül három címre szűkült, és a döntőbe szlovén, francia és lengyel-dán mozi került. Utóbbi alkotás, a Paweł Pawlikowski rendezte Ida szeptember 11-től látható a hazai mozikban, illetve premier előtt a Zsidó Nyári Fesztiválon levetítésre kerül.A LUX-díj különlegessége, hogy a három döntős egyike sem távozik üres kézzel: az Európai Unió mind a 24 hivatalos nyelvén feliratozzák őket. A győztes filmet az EP-képviselők választják ki, a díjat december 17-én adják át.A lengyel filmiskola legnagyobb alkotásainak stílusában fogant Ida megrendítő, kiemelkedő képi világú dráma, amelyben a két nő intim története finoman összefonódik a közép-európai 
történelemmel. A ’60-as években egy lengyel kolostorban nevelkedik az árva novícius Ida. A fogadalomtétel előtt, az apácák tanácsára meglátogatja nénikéjét, Wandát, egyetlen élő rokonát, akivel korábban soha nem találkozott. Ida most tudja meg, hogy zsidó, szüleit meggyilkolták a német megszállás alatt. Wanda adta be az apácákhoz, hogy neki ne kelljen naponta szembesülnie a családja tragédiájával. A két nő útra kel, hogy kiderítsék, hogyan haltak meg rokonaik és végre tisztábban lássák a saját helyüket a világban.Az Ida az elmúlt évek legsikeresebb lengyel alkotása, eddig több mint 40 országában mutatták be, vagy mutatják be az elkövetkező hónapokban. Pawlikowski alkotása az Egyesült Államokban a legnagyobb bevételt elért lengyel mozi a rendszerváltás óta, 3,5 millió dolláros bevételével egyben az idei év egyik legnézettebb idegen nyelvű filmje.Az Ida a Zsidó Nyári Fesztivál keretében augusztus 30-án, szombaton 20.30-kor látható premiere előtt az Uránia Nemzeti Filmszínházban, majd szeptember 11-től országosan a mozik műsorára kerül.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top