Close

Droghoz és alkoholhoz nyúl a mellőzött ifjúság!

Tíz munkanélküli fiatalból egy alkoholista vagy drogos lesz – állítják határozottan a szakemberek. Az ok egyszerű: A kedvezőtlen anyagi keretek miatt képtelenek elkezdeni önálló életüket.

 

Elveszettnek, elutasítottnak, és kétségbeesettnek érezték magukat azok a lapunk által megkérdezett fiatalok, akik hiába bújják nap, mint nap a hirdetéseket, évek óta nem találnak megfelelő állást.  A híresztelésekkel ellentétben nem csak az alul iskolázottak körében jelenik meg ez a súlyos probléma.  

– Három éve nem találok munkát, főiskolai végzettséggel, két nyelvvizsgával! – magyarázza bizonyítványát a 25 éves Szabó Patrícia, akinek turisztika a szakterülete… – A szakmám nem „túl kapós”, és sajnos még odáig sem jutok el, hogy egy-egy interjúra behívjanak, hiszen kizárólag több éves tapasztalattal keresnek munkavállalót az érdeklődésemet felkeltő hirdetésekben. –

A vidéki fiatalok helyzete, ha lehet még lesújtóbb, hiszen már a főváros vonzáskörzetében is korlátozódik, bezárul a munkaerő piac.

– Cukrász a szakmám, és Budapesten végeztem az iskoláimat. – állítja határozottan Kis Pál, Füle lakója.  – A szülőfalumban nem találok állást, hiszen itt még a kocsma is bezárt a közelmúltban, a fővárosi albérletet viszont még szülői segítséggel sem tudnám finanszírozni…  – De vajon egészséges-e az, hogy a húszas éveinek elejét taposó ifjúság munka és pénz hiányában képtelen elhagyni a családi fészket?

– A munkanélküliség hosszú és lefelé húzó spirálja következtében a fiatal embereknek komoly mentális egészségügyi problémai alakulnak ki: Szenvedélybetegek lesznek, hajléktalanokká válnak. – magyarázza Dr. Csada Mátyás a IX. kerületi pszichiátria járó betegeit gondozó szakembere – Többségük az őket ért kudarcok hatására nem képes kordában tartani az indulatait. Mivel állás és anyagi források nélkül képtelenek a saját lábukra állni, alvászavarral küszködnek és depresszióssá válnak. A kezelésükre felírt gyógyszerekhez, például a sokak által jól ismert Rivotrilhoz hozzá szokhat a szervezetük, és ha rendszertelenül szedik, ez a pirula számukra akár drogként is funkcionálhat.   A szakember azt is elárulta, hogy három állástalan fiatalból egy depressziós, de érdekes módon a szerelem is jobban elkerüli a munkanélkülieket, mint a dolgozni járó társaikat. A húszas évei elején járó ifjúság helyzete tehát eléggé kilátástalan, annál is inkább, mivel a kutatások szerint egyre nő a munkanélküliek és a képzetlenek száma. Akik munka és szülői támogatás hiányában mégis valamilyen „hajlékra” szeretnének szert tenni, azokat is csak a csalódás várja, hiszen, mint megtudtuk kizárólag a kettő és több gyermekes családok pályázhatnak sikerrel szociális lakásra.

– Tíz – tizenöt évet kell várni az önkormányzati lakások kiutalására, – meséli a IX. kerületi Önkormányzat lakásügyi osztályának munkatársa,   de kizárólag gyermekes családok pályázhatnak sikerrel.. – S végül egy kis statisztika: Magyarország lassan, de biztosan zárkózik fel azon dél- és kelet- európai országok közé ahol aggasztó méreteket ölt a fiatalok munkanélkülisége.  Országos szinten jelenleg 94 ezer 25 év alatti ifjú állástalant tartanak számon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top