Close

Gyurcsány: a legnagyobb hiba, hogy elvállaltam a miniszterelnökséget 2004-ben

A Demokratikus Koalíciót (DK) vezető Gyurcsány Ferenc azt tartja az elmúlt években elkövetett legnagyobb hibájának, hogy elvállalta a miniszterelnökséget 2004-ben az MSZP-vel a háta mögött. A volt kormányfőnek két interjúja is megjelent szerdán. Utóbbiról az Indexnek nyilatkozott, míg az Origónak arról beszélt, hogy az őszi önkormányzati választáson Budapesten egy közös centrista, demokrata jelöltje lesz a baloldali ellenzéknek, de nem árulta el, ki. A Fidesz szerint Gyurcsány tökéletesen alkalmatlan.

Az Indexnek adott interjúban szóba került egyebek mellett az őszödi beszéd, amelynek tartalmára – mint elmondta – még mindig büszke, ám a kiszivárogtatásához nem volt köze.

A kettős állampolgárság elutasításáról vallott álláspontját – folytatta Gyurcsány Ferenc – nem bírálja felül, de a 2004-es népszavazási kampányát politikai hibának, az akkori érvelését szégyenteljesnek tartja. Közölte: ha kétharmados parlamenti többsége lenne, miniszterelnökként nem vonná vissza a kettős állampolgárságról szóló törvényt, mert „aki állampolgár, attól nem vesszük el az állampolgárságát”, de a szavazati jogot igen.

Gyurcsány Ferenc a legnagyobb hibájának az elmúlt tíz évből azt tartja, hogy elvállalta a kormányfőséget a MSZP-vel a háta mögött, mert – mint fogalmazott – „nem voltam készen a miniszterelnökségre 2004-ben”.

Azt is hibának tartja, hogy az elvesztett – a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról szóló – népszavazás után 2008-ban nem mondott le. „Fel is vetettem egyébként, csak kisebbségben maradtam. De legalább 2009-ben ragaszkodtam hozzá, és azt mondtam, punktum. Elvesztegetett egy év volt” – idézte fel.

Az elmúlt parlamenti választás előtti baloldali összefogásról a DK elnöke azt mondta: muszáj volt összefogni, „kevesebbet vesztettünk az összefogással, mint amennyit veszítettünk volna annak hiányában”.

Szerinte egyébként e három párt, az MSZP, az Együtt-PM és a DK tartósan meg fog maradni, ugyanakkor együttműködésre van ítélve, hogy milyen szorosra, azt nem tudja. „Ez akkor működik jól, ha világos a szerepválasztás, ki milyen karaktert erősít ebben. Ez elvezethet a végén egy átfogó nagy uniópárthoz, de lehet, hogy csak 10 év alatt” – fejtette ki.

A másik, az Origón megjelent interjúban Gyurcsány Ferenc arról beszélt, hogy az őszi önkormányzati választáson ahol lehet, ott újra össze kell fognia a baloldalnak, Kazincbarcikán, Pécsen és Szegeden ezek a tárgyalások már informálisan zajlanak is. Budapestről azt mondta, „ha mi Tarlós Istvánnal szemben a siker esélyével kívánunk főpolgármester-jelöltet állítani, akkor ott össze kell fogni”. Hozzátette, a fővárosban közös centrista, demokrata jelöltje lesz a baloldali ellenzéknek, de nem árulta el, ki.

Cáfolta egyúttal, hogy a DK-ba csábítgatnának át MSZP-seket. „Mindenki találja meg a maga pártját, így van ez rendjén” – fogalmazott a volt miniszterelnök. A politikus arról is beszélt, hogy „pokoli sok” feszültséget lát az országban, ezért elképzelhetőnek tartja, hogy az Orbán-kormány nem tölti ki a négyéves ciklusát.

 

***

 

Fidesz: Gyurcsány tökéletesen alkalmatlan

Kósa Lajos szerint, „mindennél jobban árulkodó”, hogy Gyurcsány Ferenc még mindig büszke az őszödi beszédre, miközben azért „más jó érzésű ember a fejét lehajtva nem győzne bocsánatot kérni”.

A kormánypárt ügyvezető alelnöke ezt azután mondta az MTI-nek, hogy szerdán két hírportál, az Index és az Origo is interjút közölt Gyurcsány Ferenccel. A Demokratikus Koalíciót (DK) vezető politikus előbbinek egyebek mellett arról beszélt, azt tartja az elmúlt években elkövetett legnagyobb hibájának, hogy elvállalta a miniszterelnökséget 2004-ben az MSZP-vel a háta mögött. Szólt arról is, hogy az őszödi beszéd tartalmára még mindig büszke.

Kósa Lajos reagálásában úgy fogalmazott: az valóban történelmi hiba volt, hogy az MSZP egy teljesen alkalmatlan embert választott miniszterelnöknek, hiszen 2004-ben „a szocialisták bízták meg azt az embert, aki most maga is bevallja, teljesen alkalmatlan volt erre a feladatra”.

Alkalmatlansága ki is derült például 2006. október 23-án, amikor „a békés tüntetők közé lövettek”, vagy két hónappal előtte, augusztus 20-án, amikor „tömegszerencsétlenség felelősei voltak, mert nem voltak képesek elolvasni az időjárás-jelentést”, vagy amikor teljesen eladósították az országot, másfélszeresére növelve az adósságállományt – mondta a Fidesz alelnöke.

A politikus mindennél jobban árulkodónak nevezte azt, hogy „az újkori magyar történelem legbotrányosabb, legfelháborítóbb és legelképesztőbb beszédére”, az őszödire a DK elnöke még mindig büszke, miközben azért „más jó érzésű ember a fejét lehajtva nem győzne bocsánatot kérni”.

Kósa Lajos megítélése szerint ezek miatt Gyurcsány Ferenc „mind a mai napig tökéletesen alkalmatlan” nemhogy miniszterelnöknek, hanem még egy egyszerű közéleti szerepre is.

Ez az „országdúlás” azonban nem egyedül Gyurcsány Ferencnek, hanem azoknak a közös felelőssége – például Mesterházy Attilának, Bajnai Gordonnak és Tóbiás Józsefnek -, akik megválasztották és támogatták őt – zárta szavait a kormánypárt ügyvezető alelnöke.

 

Forrás: MTI / fidesz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top