Close

Újraszámolták a szavazatokat, maradhat a kétharmad

Átvizsgálta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a budapesti 15-ös egyéni választókerület 10. és 40. számú szavazóköreiben a szavazatokat szerdán. Két új Kunhalmi-voksra bukkantak.

Az újraszámlálás után nem változott a választás választókerületi eredménye. A Kunhalmi Ágnesre (MSZP-Együtt-PM-DK-MLP) leadott szavazatok száma néggyel nőtt ugyan, de továbbra is 56-tal kevesebb a voksa, mint a mandátumot elnyerő Kucsák Lászlónak (Fidesz-KDNP).

A 10. számú szavazókörben érvénytelen szavazatokat vizsgáltak. Ebben a szavazókörben hat érvénytelennek nyilvánított szavazólap volt, öt teljes és egy, amelyet az első jelölt után eltéptek. Az NVB átvizsgálta a szavazólapokat és megállapította, hogy az érvénytelennek nyilvánítottak közül két egyéni választókerületi szavazólap érvényes, ezeket feketén fogó tollal töltötték ki, és mindkettőt Kunhalmi Ágnesre adták le.

Az NVB nem fogadta el érvényes szavazatnak azt a hiányos lapot, amelyen ugyancsak Kunhalmi Ágnes neve melletti körben szerepelt a két egymást metsző vonal, és látható volt a pecsét is, de a jelölt neve után eltépték a szavazólapot. Az NVB tehát a 10. számú szavazókör hat érvénytelen szavazatából kettőt fogadott el, és azokat Kunhalmi Ágnes érvényes szavazatai közé számította be.

A pártlistás szavazatoknál a vizsgálat után az érvénytelenek közül szintén kettőt nyilvánított érvényesnek az NVB, mindkettőt az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP listájára adták le (fekete tollal). A 40. szavazókörben a 810 érvényes szavazatot vizsgálták meg újra, a jelöltekre leadott szavazatokat Patyi András, a testület elnöke számlálta meg jelöltenként, a testület tagjai pedig figyelemmel követték.

A testület megállapította, hogy két olyan szavazólap is szerepelt Kucsák László érvényes szavazatai között, amely érvénytelen volt. Az egyiken a Fidesz-KDNP jelöltje mellett az LMP-s jelöltre is szavaztak, a másikon pedig a jelölt és a jelölőszervezet neve alá volt húzva, de nem volt két egymást metsző vonal a jelölt neve melletti körben.

Ezt a szavazólapot előbb érvénytelennek nyilvánította a szavazatszámláló bizottság, majd többségi döntéssel mégis érvényesnek fogadta el. Az NVB szerint a szavazólap érvénytelen, ezért összesen kettővel csökkentette a Kucsák Lászlóra leadott érvényes szavazatok számát.

Az NVB szerdán azt követően döntött az újraszámlálás mellett, hogy az eredménymegállapító határozat ellen Kunhalmi Ágnes fellebbezést nyújtott be.

Arra hivatkozott, hogy a 40. számú szavazókörben a szavazatszámláló bizottság tagjának nyilatkozata szerint olyan szavazatokat is érvényesnek fogadtak el, amelyeken csak alá volt húzva a jelölt neve, de nem volt a neve melletti karikában két egymást metsző vonal. A 10. számúban pedig – szintén egy szszb-tag szerint – több olyan szavazat is érvénytelen lett, amelyen a választópolgár feketén fogó tollal nyilvánította ki akaratát.

Ebben a választókerületben – a XVIII. kerületben, Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes egykori körzetében – volt a legszorosabb az eredmény az egész országban a Fidesz-KDNP és az ellenzéki összefogás jelöltje között.

Szombaton – a külképviseleteken és az átjelentkezéssel szavazók voksainak bekeverése és megszámlálása után – eldőlni látszott a verseny, a szavazatszámláló bizottság összesítése szerint ugyanis a Fidesz-KDNP-s Kucsák Lászlóra 546-an, míg Kunhalmi Ágnesre, a baloldali összefogás jelöltjére 508-an szavaztak az akkor felbontott urnák összeszámlált szavazatai alapján.

A végeredmény szerint tehát Kucsák László 20 650, Kunhalmi Ágnes 20 590 voksot kapott. A mostani újraszámlálással a különbség 56 voksra csökkent, de az NVB szerint a végeredmény nem változott.

A választási bizottságban egyébként vita volt arról, elrendeljék-e a szavazatok újraszámlálását. Sárhegyi Zoltán, a Fidesz-KDNP delegáltja, és Tóta Áronné választott tag egyaránt amellett érvelt, hogy ne legyen újraszámlálás. Azt mondták, a szavazóköri jegyzőkönyvek aláírásakor a delegáltaknak nem volt észrevételük, a két nappal későbbi nyilatkozatok így nem vehetők figyelembe.

Szabó Miklós, az LMP delegáltja ugyanakkor amellett érvelt, hogy a választásokba vetett bizalmat erősíti a voksok újraszámlálása. Ezen a véleményen volt Borbély Andrea, a Jobbik küldötte is, aki szerint a fellebbezést benyújtó a rendelkezésére álló eszközökkel próbálta bizonyítani igazát, a testület nem teheti meg, hogy minősíti a tanúnyilatkozatok hitelességét.

Litresits András, az MSZP-Együt-PM-DK-MLP delegáltja szintén a szavazatok újraszámlálása mellett érvelt.

Kunhalmi Ágnes fellebbezésében kérte azt is, hogy valamennyi, szavazatszámlálási bizottsági döntéssel érvénytelennek minősített szavazólap érvényességét még egyszer vizsgálják meg, de ezt az NVB nem fogadta el, mert az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP képviselőjelöltje kéréséhez nem terjesztett elő bizonytékot.

Forrás: hvg.hu/MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top