Close

Választás 2014 – A DK semmilyen fizikai atrocitást nem tapasztalt a nyíregyházi rendezvényén

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint semmiféle fizikai atrocitás nem volt tapasztalható Gyurcsány Ferenc hétfői nyíregyházi rendezvényén, az ellenzéki párt szerint csak a Fidesz provokációjáról van szó.

    Széll András, a DK nyíregyházi választókerületi ügyvezető alelnöke a Fidesz közleményére – miszerint bántalmazták a Fidelitas aktivistáját Gyurcsány Ferenc nyíregyházi rendezvényén – az MTI-nek úgy reagált: a DK elnöke a Kossuth tér egyik padjára felállva beszélt, amikor a közelben lévő hotel előtt gyülekező fideszes aktivisták elkezdtek az ellenzéki szimpatizánsok felé vonulni.
    „Ekkor kivált a tömegből egy általunk nem ismert személy, és szólt a Fidesz-aktivistáknak, hogy menjetek innen, semmi dolguk nincsen itt” – közölte Széll András, aki maga is a helyszínen volt. Hozzátette: ő semmilyen fizikai atrocitást nem látott, a téren lévő rendőrök azonnal a két tábor közé álltak.
    „Nem tudom megerősíteni, hogy fizikai atrocitás történt volna. Én azt gondolom, hogy ez a Fidesz részéről provokáció” – közölte a DK helyi választókerületi ügyvezető alelnöke. Elmondta, ha valóban úgy történt, ahogy a Fidesz állítja, akkor a rendőrségnek kell lefolytatnia az eljárást.
    Széll András az MTI kérdésére ugyanakkor határozottan visszautasította, hogy a fideszesekkel szópárbajt vívó férfi DK-s aktivista lett volna. A helyszínen lévő DK-s szimpatizánsok a „Demokratikus Koalíció” feliratú kék kabátban voltak – tette hozzá.
    Jászai Menyhért, a Fidesz nyíregyházi szervezetének elnöke hétfő este az MTI-vel azt közölte: a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének Kossuth téren megtartott kampányrendezvényén egy idős férfi többször megrúgta a Fidelitas aktivistáját, aki lufit osztott a város főterén sétálóknak.
    „A Gyurcsány Ferenc beszédéről tudósító Nyíregyházi Városi Televízió felvételén jól látszik, hogy a Fidelitas aktivistái hallótávolságon kívül, legalább száz méterre sétáltak a rendezvény helyszínétől, így a DK szónokát és a kampányeseményt semmilyen módon nem zavarták” – írta közleményében Jászai Menyhért.
    Hozzátette: az eset miatt a Nyíregyházi Rendőrkapitányság a téren tartózkodó járőreinek is be kellett avatkozniuk.
    A közlemény szerint a Fidelitas feljelentést tett a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon.
    A rendőrség későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.

 

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top