Close

Választás 2014 – Már csak két nap van a delegáltak bejelentésére

Már csak két nap áll az áprilisi országgyűlési választáson induló jelöltek és a jelölőszervezetek rendelkezésére, hogy bejelentsék delegáltjaikat a választási bizottságokba. Eddig körülbelül hatezer delegáltat jelentettek be, négy évvel ezelőtt több mint 25 ezer delegált vett részt a választási bizottságok munkájában.
    A jogszabály szerint a választási bizottságoknak – a választott tagokon felül – a választókerületben induló jelöltek által delegált tagjai is vannak.
    A szavazatszámláló bizottságokba – országosan 10 386 van – és az egy szavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba két-két tagot küldhetnek a választókerületben induló egyéni képviselőjelöltek, illetve országos listát állító pártok és nemzetiségi önkormányzatok, valamint a független jelöltek.
    Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba (oevb) egy-egy tagot delegálhat az egyéni jelöltet állító jelölőszervezet, illetve a független jelölt. A közösen jelöltet, illetve listát állító szervezetek közösen bízhatnak meg delegáltakat.
    A választási bizottságok megbízott tagjait március 21-én 16 óráig kell bejelenteni. Eddig a szavazatszámláló bizottságokba hatezernél kevesebb, a 106 oevb-be valamivel több mint 300 delegáltat jelentettek be a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
    A jelölőszervezeteknek, független jelölteknek érdekük, hogy valamennyi választási szervbe delegáljanak tagot, mivel így saját megbízottjaikon keresztül győződhetnek meg a választás tisztaságáról, ellenőrizhetik, és részt vehetnek az esetleges jogviták eldöntésében.
    A választási bizottságokban ülő választott és megbízott tagoknak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. A párt által megbízott tag a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tevékenysége során tudomására jutó személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem másnak nem adhatja ki.
    2010-ben az országgyűlési választáson több mint 25 ezer pártdelegált vett részt a szavazatszámláló, valamint a választókerületi és az akkor még működő területi választási bizottságok munkájában.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top