Close

Mesterházy: utópia a teljes ellenzéki összefogás

Mesterházy kitart amellett, hogy az Együtt 2014-gyel kötött programalapú megállapodással nem lesz elvesztett szavazat.

 
Utópia a teljes ellenzéki összefogás, tévedés, hogy pusztán az összefogás automatikusan győzelmet hoz, mondta a Népszabadságnak Mesterházy Attila.
Az MSZP elnökét arról kérdezték, nem tart-e attól, hogy ha a Demokratikus Koalíció (DK) saját jelölteket állít tavasszal, úgy épp a DK miatt veszthetnek el egyéni kerületeket, és ezzel akár a választást is.
Mesterházy szerint a választáson nem csak a Fidesz, a Jobbik és egy bármilyen demokratikus összefogás jelöltje lesz a szavazólapon. A választási törvényben épp az az egyik legnagyobb fideszes csel, hogy ötszáz aláírás begyűjtésével bárki elindulhat a választásokon. Ha mindenkivel sikerülne is megállapodni a közös indulásról, másnap újabb szervezetek, politikusok jelentkeznének- idézi az Index a politikust.
Mesterházy kitart amellett, hogy az Együtt 2014-gyel kötött programalapú megállapodással nem lesz elvesztett szavazat. Az MSZP elnöke győzni akar 2014-ben, és szerinte minden olyan stratégia, ami csak az ellenzéki torta újraszeleteléséről szól, az zsákutca. Ehhez pedig az aktív bizonytalanokat kell meggyőzni, akiket a legkevésbé sem érdekel az ellenzéki huzavona.
Botka László csütörtökön arról beszélt az MSZP békéscsabai fóruma előtti sajtótájékoztatón, hogy a szocialisták fenntartják megállapodási szándékukat a Demokratikus Koalícióval (DK). Az MSZP választmányi elnöke hangsúlyozta: az ajánlatra a DK mondott nemet.
    
A tárgyalások esetleges újranyitásáról Botka László azt mondta: „a mi álláspontunk nem változott, szeretnénk mindenkivel megállapodni. Amennyiben új helyzet lesz, feltehetően azt jelenti majd, hogy azok gondolják másképpen a dolgokat, akik korábban nemet mondtak a megállapodásra, és ha ez így lesz, a szocialista párt természetesen erre is pozitívan reagál.”
forrás: atv.hu / nol.hu / Index

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top