Close

Közös megemlékezést tartanak

Október 23-án közös megemlékezést tart a demokratikus ellenzék. „A szabadság összeköt 1956/2013” című rendezvényre a Műegyetem rakparton 14.00 órától várják a kormányváltást akaró polgárokat- olvasható az Együtt-a Korszakváltók Pártja honlapján.

Bajnai Gordon hétfőn, az egyik televízió reggeli műsorában kezdeményezte, hogy október 23-án közösen lépjenek fel az ellenzék demokratikus pártjai. Az Együtt-PM Szövetség vezetője Juhász Pétert, elnökségi tagot kérte fel a szervezésre. Az egyeztetésen az Együtt-PM meghívására a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Szabad Emberek Magyarországért Liberális Párt (SZEMA), a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa), a Demokratikus Koalíció (DK), a Liberálisok valamint a Magyar Szociáldemokraták Pártja (SZOCDEMEK) jelentek meg, és megállapodtak a legfontosabb részletekben. Ennek megfelelően az esemény „A szabadság összeköt 1956/2013” címmel kerül megrendezésre október 23-án 14 órától, a Műegyetem rakparton. A színpadon minden szervezet képviselője egyenlő terjedelemben szólal majd fel, a mozgósítás feladatát és a rendezés feltételeinek biztosítását a részt vevő szervezetek megosztják egymás között. Juhász Péter az egyeztetést követő sajtótájékoztatón utalt arra is: a héten várhatóan újabb technikai egyeztetésre is sor kerül.

Személyes hangú levél

Salha Omár a 4K! alelnöke nyílt levélben jelezte, hogy  a „Negyedik Köztársaság Párt nem fog részt venni ezen a rendezvényen” hozzáteszi még azt is – Juhász Péternek címezve -, hogy „nem is olyan régen még együtt szerveztük a Millát. Úgy emlékeztem, hogy a Milla hagyományaiba eddig nem tartozott a megérdemelt bukása után szétesett MSZP újraegyesítése. Amikor a Klauzál téren, az Ellátó emeletén először beszéltünk arról, hogy miért csináljuk, amit csinálunk, még egyetértettünk abban, hogy végre el kell kezdeni valami újat, létrehozni új alternatívákat. Elindítani egy folyamatot, ami végül leváltja a becsődölt, korrupt politikai váltógazdaságot. Ezt többen is így gondoltuk, ezért vettünk részt akkor még a Milla tüntetések szervezésében. Ott még azt is mondtad, hogy te nem leszel soha politikus, be sem lépsz egy pártba, te a megújulásnak akarsz platformot teremteni, ehhez érzel késztetést és tehetséget. Kár, hogy mire végül politikus lettél, Gyurcsány és Mesterházy kibéküléséhez építesz színpadot, Bajnai pártjának tagjaként. Ennél azért nagyobb remény volt a magyar demokrácia megújítására a Millában”.

 

A baloldal nem változott meg

A baloldalnak nincs másik elitje, azokat az emblematikus figurákat vonultatják majd fel az októberi megemlékezésen, akik 2002 és 2010 között teljesen leszerepeltek – mondta az MTV Ma reggel című műsorában a Fidesz frakcióvezető-helyettese. „Nem hatalomtechnikai összefogásról van szó, a baloldalnak nincs másik elitje, azokat az emblematikus figurákat vonultatják majd fel, akik 2002 és 2010 között teljesen leszerepeltek” – mondta  Gulyás Gergely. Aki közölte: a baloldal nem változott meg 2010 óta. „Jövőre választás előtt áll az ország, el kell dönteni, hogy az folytatódjon, ami 2010-ben elkezdődött, vagy ami 2002-2010 között történt” – tette hozzá.

forrás: egyutt2014.hu, negyedikkoztarsasag.hu, fidesz.hu/hirado.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top