Close

Önállóan indul a JESZ a 2014-es országgyűlési választásokon

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (korábban Magyar Demokrata Fórum a szerk.), a JESZ önálló pártlistával indul a 2014-es országgyűlési választásokon, erről döntött a párt Országos Gyűlése. A JESZ mind a 106 választókerületben képviselőjelöltet kíván állítani – olvasható a párt honlapján.

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség Országos Gyűlése az önálló indulás mellett arról is döntött, hogy a párt nyitott minden olyan társadalmi szervezet felé, amely egyetért a JESZ Új Polgári Magyarország elnevezésű választási programjában megfogalmazott társadalmi célokkal. A szövetséges szervezetek jelöltjei és a csatlakozó magánszemélyek, legyen az bárki a világ magyarságából, a JESZ színeiben és listáján indulhatnak. A párt programjának legfontosabb eleme az ország bérfelzárkóztatásának megindítása az Európai Unió átlagához. Ennek megfelelően a JESZ 4 év alatt 40 százalékos béremelést vállal. Emellett a JESZ elkötelezi magát a kultúrnacionalizmus mellett, azaz egy-két generáción belül a magyar nemzetet a legképzettebb, legműveltebb közösségek közé kívánja vezetni.

A jelöltállítás során a JESZ elnökének törekednie kell arra, hogy a jelöltek között markánsan legyenek jelen az új politikai nemzedék és az antallizmus képviselői – olvasható a szervezet honlapján. Az Országos Gyűlés képviselői egyetlen ellenszavazat mellett, tartózkodás nélkül fogadták el Makay Zsolt pártelnök által képviselt stratégiát, s annak végrehajtására kérték.

forrás: jesz.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top