Close

A 4K! önállóan indul

Az LMP több hetes tárgyalás után elutasította, hogy a rendszerkritikus erők választási szövetséget hozzanak létre a 2014-es választásokra. A párt önállóan indul a választásokon, hogy programjával alternatívát nyújtson azoknak, akik nem kérnek az oligarchapártokból, és nem akarnak ismét a kisebbik rosszra szavazni – olvasható a Negyedik Köztársaság Párt (4K!) honlapján.

A 4K! és az LMP közti korábbi együttműködés továbbvitelének céljából szeptember közepén kezdődtek meg a tárgyalások a lehetséges választási együttműködésről. Az LMP kongresszusa azonban elutasította a szövetség létrehozását. A 4K! a tárgyalások során egy „LMP-4K!” nevű választási párt létrehozására tett javaslatot. A két párt közös listája esetén az országgyűlési bejutási küszöb 10%-ra ugrana. Az LMP azonban elutasította az LMP-4K! szövetség létrehozását, és kizárólag az LMP önálló választási indulását támogatta és a 4K! tagjainak az LMP listáján való esetleges indulásáról volt hajlandó tárgyalni. Ez politikai értelemben a 4K!-nak az LMP-be való beolvasztását jelentette volna – a párt véleménye szerint. A 4K! tagsága a tárgyalást megelőző belső vitán és pártszavazáson már korábban úgy döntött, hogy az LMP listáján indulás nem járható út a patrióta szociáldemokrácia képviseletére.
Továbbra is nyitottak
Az LMP továbbra is nyitott a választási együttműködésre a Negyedik Köztársaság Mozgalommal – közölte Schiffer András, az LMP frakcióvezetője vasárnap az MTI-vel. Hozzátette: sajnálják viszont, hogy a 4K! részéről az együttműködés a választási párt alkalmazásához van kötve. A zöld párt hétvégi kongresszusa kétféleképpen is véleményt nyilvánított a 4K! kezdeményezéséről, ajánlatáról: a kongresszusi küldöttek 80 százalékos többséggel elutasították azt az ajánlatot, hogy az LMP és a 4K! alkosson egy választási pártot, ugyanakkor az elsöprő többség állást foglalt amellett, hogy szeretne választási együttműködést a 4K!-val – mondta Schiffer András. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, az LMP a választási együttműködés egyetlen formáját utasította el. A párt továbbra sem tekinti lezártnak a tárgyalásokat. “Nyitottak vagyunk a parlamenti választási együttműködésre a 4K!-val, leginkább azért, mert a két párt azonos rendszerkritikus platformon áll” – fogalmazott. Schiffer András közölte, pártja nyitott arra is, hogy a jövő évi őszi önkormányzati választáson a két párt együttműködjön.
forrás: negyedikkoztarsasag.hu, lehetmas.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top