Close

Több roma él Szlovákiában

Több mint négyszázezer roma él Szlovákiában, vagyis közel 300 ezerrel több, mint amennyit a 2011-es népszámlálás kimutatott. A romák fele szegregált településeken él. Országos arányuk 7,5% – olvasható az Új Szó Online szlovákiai magyar portálon.

A Roma közösségek atlasza szerint ez a társadalom közel 8 százalékát jelenti. Az atlaszt a roma kormánybiztos, az ENSZ, a városok és falvak társulása, valamint az Eperjesi Egyetem készítette el. A 403 ezer roma 46,5 százaléka él teljes mértékben integráltan a többségi társadalomban. Az atlaszt szerint a többiek szegregált településrészeken vagy a városok, falvak határában lévő romatelepeken élnek. Az adatok alapján nőtt a szegregált telepeken élő romák aránya: míg 2004-ben az arányuk 40% volt, addig idén már több mint 53%. „A többségi településtől teljesen elkülönített telepen él a romák 17%-a, mintegy 68 540 ember” – áll a jelentésben. A 231 telep teljesen községeken kívül található, az átlagos távolságuk a településektől 900 méter, a legnagyobb távolság 7 km.

„A telepeken az emberek 21 168 lakóegységben élnek, ezek többsége legális, földhivatalban bejegyzett épület” – áll a jelentésben. A felmérés szerint a telepeken közel 9000 az engedély nélkül épített épületek száma, ezek között szerepel több mint 4100 viskó is. A lakóépületek többségében, 95 százalékában van villanyáram, de csak 91 százalékában használják ténylegesen. Ivóvíz az összes lakóhely 11 százalékában egyáltalán nincs, vezetékes vízhez pedig csak a háztartások 73 százalékának van hozzáférése.

Utoljára 2004-ben készült ilyen jellegű romaösszeírás. Ez akkor 320 ezer romát mutatott ki. Ha az adatgyűjtés módszertana és minősége ugyanolyan volt, mint 9 éve – ezzel kapcsolatos részletek egyelőre még nem ismertek –, akkor közel egy évtized alatt a negyedével nőtt a cigányság létszáma Szlovákiában.

forrás:ujszo.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top