Close

A kormányszóvivő szerint nincs szó a közműcégek államosításáról

Nincs szó a közműcégek államosításáról vagy kisajátításáról, az állam megfontolja az egyes szolgáltatóknak a tulajdonuk értékesítésére tett ajánlatát – mondta Giró-Szász András hétfőn reggel az M1 Ma reggel című műsorában.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában jelentette be, hogy jövő tavasszal kerülhet a parlament elé a közműszolgáltatások nonprofittá alakításáról szóló törvényjavaslat, amelyet akár még a választás előtt elfogadhatnak a képviselők. Közölte azt is, hogy hat-hét komoly, korábban privatizált közműcég visszavásárlásáról folyamatosan tárgyal a kabinet.

Giró-Szász András hétfőn elmondta: Nyugat-Európa számtalan helyén, ha az állam a szerepvállalás mellett, a piaci szereplő pedig a tulajdonának értékesítése mellett dönt, akkor ez a „két elképzelés egymásra találhat”, az állam megfontolja a szektorba történő belépést. A baloldali sajtó és a politikai baloldal bejelentésre vonatkozó reakciójáról azt mondta: „ebbe rendszeresen belefutunk, hogy a baloldali sajtó vagy a politikai baloldal minek minősít dolgokat, (…)az államszocializmusban ezt tényleg államosításnak hívták”, de ebben az esetben szó nincs kisajátításról.

A vásárlás értékét firtató kérdésre a kormányszóvivő azt válaszolta, hogy az államnak nem kötelező „bármiféle bevásárlást tenni”. Orbán Viktor arról beszélt, hogy folynak esetlegesen tárgyalások sok mindenről ebben a körben.

Közölte, hogy az állam alapvetően a szabályozórendszeren keresztül vállal szerepet. Amikor a miniszterelnök a lakossági szolgáltatások nonprofittá tételéről beszél, akkor azt a szabályozókon keresztül el lehet érni – mondta. Példaként Franciaországot és Dániát említette, ahol azonos szolgáltatók tevékenykednek, és el kell fogadniuk az ottani állami szabályozószerepet. „Nyilván senki nem örül annak, ha eddig keresett tíz egységet, ezentúl pedig három egységet fog keresni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy azt az adott cég dönti el, hogy ez a három egység elégséges-e számára.

A közműcégek nonprofittá történő átalakításáról szólva kitért arra is, hogy az állami tulajdonszerzésnek nem szükségszerű következménye a nepotizmus, azaz hogy a döntéshozók a rokonaikat vagy ismerőseiket részesítsék előnyben. Hozzátette: ez is a szocializmusból „maradt ránk”. Kijelentette: az állami tulajdon csak a tulajdonlást, és ezen keresztül a célokba való beleszólást jelenti, az operatív irányítást ugyanolyan piaci menedzsment végzi, mint bárhol máshol.

A rezsicsökkentésről elmondta: a gáz, villany és a távhő mellett a szénre vagy a tűzifára is gondolni kell, ami számos családnak szolgáltatja az energiát télen. A miniszterelnök is utalt arra, hogy a kormánynak át kell gondolnia, hogy ezeken a területeken milyen beavatkozásra van lehetőség. Hozzátette: az elmúlt három évben évente több mint 2 milliárd forint értékben nyújtott támogatást a kormány az önkormányzatokon keresztül bevezetett ingyenes tűzifaprogramban. Felhívta az érintettek figyelmét erre a lehetőségre, mivel tavaly a rászorultak csak 63 százalékát hívták le a támogatásnak. A magyar erdők jelentős része állami tulajdonban van, az állami erdészetekben lévő faanyag töredékéből meg tudják oldani a szociális tűzifa ellátást – mondta Giró-Szász András.

forrás: mti

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top