Close

Tanárt vertek diákok Újvidéken

Általános iskolásokból álló csoport támadta meg Ivan Janeš újvidéki pedagógust, aki feleségét és gyermekét várta a vasútállomás mellett lévő parkban vasárnap – értesült a Vajdaság MA Délvidéki Hírportál.

A tanár  – aki súlyos sérüléseket szenvedett – elmondása szerint a 12-15 év körüli fiúk miközben rátámadtak, azt kiáltozták, hogy „te meleg vagy”. A férfi a történteket felidézve elmondta, hogy egy parkban várakozott arra, hogy felesége és fia csatlakozzon hozzá, amikor odaléptek hozzá a fiúk és az egyikük megkérdezte mennyi az idő. A válasz után először odébb álltak, megvárták, míg néhány iskolás csatlakozik hozzájuk, majd újra odaléptek Janešhez.
 
„A legkisebb, aki hatodikos lehetett, odalépett hozzám, s megkérdezte, ismerek-e meleget. Amikor nemleges választ adtam, az kiáltotta, te vagy a meleg, majd az összes fiú odaszaladt hozzám, s rugdosni és ütlegelni kezdtek” – mondja a tanár. Aki azt is hozzátette, hogy gondolt rá, hogy megvédje magát, de nem tette, mert mégiscsak gyerekekről van szó, ezért megpróbált inkább elszökni kerékpárjával. Ez viszont nem sikerült, mert a feldühödött fiatalok leszedték a kétkerekűről és tovább verték a férfit, közben pedig azt kiáltozták, hogy „engedj, én is fejbe akarom verni”. A férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A Vajdasági Klinikai központ szóvivője elmondta, hogy a férfit – aki számos zúzódást és orrtörést szenvedett – felvették a fül-orr-gége osztályra és sebeit ellátták. Janeš elmondta, hogy még aznap este hívta őt a rendőrség, hogy azonosítson két fiatalkorút, de nem ők voltak a tettesek.
 
forrás: vajma.info

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top