Close

Irodalmi utazás a Tabánban

Az egykor „budapesti Montmartre”-nak is nevezett Tabánban tartották a Nyugat Itthon hetedik estjét, a Magyar Turizmus Zrt. és az Újnyugat Irodalmi Kör közös rendezvényét.
A Tabán Moziban – akár csak a mozi hőskorában – felhangzott a zongoraszó: Benkő László, az Omega együttes billentyűse klasszikus filmzenéket szólaltatott meg, aláfestve Horváth Gábor, Debreczeny György és Zalán Tibor írásait.
Szabó Zoltán Attila és Kálloy-Molnár Péter bemutatott dokumentumfilmje, A koronatanú főhősével, Hetényi Károllyal olyan legendás személyiséget mutat be, aki személyesen ismerte Karinthy Frigyest, Kosztolányi Dezsőt és József Attilát. Érdekes történetei hitelesen idézik fel a kor levegőjét. Egy másik összeállítás, a Nyitrai Kata rendezésében készült „ A Nyugat gyomra” a Nyugat szerzőinek étkezéssel kapcsolatos írásait, eszmefuttatásait vonultatta fel a szerzők kedvenc ételeinek megnevezésével, azok receptjeit is közölve, a XX. század eleji szokások, étkezéskultúra ismertetésével körítve.
Közben megtudtunk olyan irodalomtörténeti érdekességeket, hogy például Ottlik Géza a mozival szemben, a Horváth-kert túloldalán lakott, és azt is, hogy a környék számos mai, kortárs szerzőnek, művésznek is az „őshazája”, így Petőcz Andrásnak, Kányádi Sándornak, Zalán Tibornak, Papp Zoltánnak, Szabó Zoltán Attilának, Tandori Dezsőnek, Kéringer Gábornak és Palya Beának is.
A városrészhez ezer szállal kötődő Benkő László exkluzív koncertjének számai meggyőzően elevenítették fel a múltat és a közelmúltat is.
Az estét bor- és ételkóstolás zárta, a Nyugat Itthon szerzőgárdájának tagjaival folytatott kötetlen beszélgetés mellett.
A Nyugat Itthon online kampányának részeként 99 új irodalmi alkotás szól az egyes tájegységekről, azokat megismertetve és meglátogatásukhoz kedvet csinálva. A szerzők és előadók neves kortárs művészek. Az elkészült alkotások a Magyar Turizmus Zrt. www.itthon.hu oldalán, a Nyugat Itthon menüben olvashatók.
Szöveg: Bognár Mária    Fotó: Magyar Turizmus Zrt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top