Close

ZSÖK július 29. – augusztus 5 programjai

Valóság és Illúzió / Reality & Illusion
Zsolnay Negyed – Pécsi Galéria (M21)
2013. július 19. – 2013. augusztus 18.

Tematikus képzőművészeti kiállítás, az alkotások a cirkusz világát jelenítik meg. A festészet, szobrászat, grafika, alkalmazott grafika, illusztráció, textil, kerámia illetve fotó segítségével 263 művész jeleníti meg a műfajok lehetőségeit a kiállításon. A művészek több korosztályt képviselnek, köztük sokan művészeti díjas alkotók.

A Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) által létrehívott tematikus képzőművészeti kiállítás anyagát eddig csak Budapesten láthatta a közönség, melyet neves szakmai zsűri válogatott.


Plakátok Pécsről Rómába – PLAKÁTOK/POSTERS 2013
Pécsi Galéria, Széchenyi tér
2013. július 26. – 2013. augusztus 25.

A kiállítás olyan válogatást mutat be, mely idén novembertől a Római Magyar Akadémia galériájában is látható lesz az Olasz-magyar kulturális évad keretében. Ezzel a tárlattal a Pécsi Galéria folytatja azt a 25 évvel ezelőtt megkezdett kiállítás-sorozatát, melynek egyik célkitűzése, hogy hazánk és a világ legjelesebb tervezőinek műveit tárja a közönség elé. Ezek a művek először Pécsett láthatók – a szakmában nem véletlenül emlegetik a galériát a plakát fellegvárának.

Nyári táncház-sorozat: Bukovinai táncház
Zsolnay Táncházak – nyári táncház-sorozat
Pirogránit udvar, 2013. július 31. szerda 19:00

A Kárpát-medencei népcsoportok és más népek, nemzetiségek táncház-sorozatának a nyári időszakban a hangulatos Pirogránit udvar nyújt táncteret.

Zenél: Büdös Vornyik Zenekar (Bonyhád)
A táncházat vezeti: Kosnás Árpád

A rendezvényt a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.

Nyári tábor ’35 – Vetítések a Hold alatt
Bóbita Szabadtéri Színpad
2013. július 31. szerda 21:30

8 nő / 8 femmes

Francia-olasz zenés vígjáték, 103 perc, 2002
Szerzői film a szabadtéri mozi szerelmeseinek.

Rendező: François Ozon
Szereplők: Catherine Deneuve, Isabelle Huppert, Emmanuelle Béart, Fanny Ardant, Virginie Ledoyen, Danielle Darrieux, Firmine Richard, Ludivine Sagnier

Egy vidéki kúriában karácsonyi készülődés zajlik. Ám valami szörnyűség történik: a ház urát holtan találják szobájában. A nyolc jelenlévő nő mind közel állt az áldozathoz, és nyilvánvalóan köztük van a gyilkos. Elkezdődik a nyomozás, melynek során vitáknak, árulásoknak és kitárulkozásoknak vagyunk tanúi. Hamarosan kiderül, hogy mindenkinek van valami takargatni valója, és lett is volna oka a gyilkosságra. Miközben a tragikus és kegyetlen igazság napvilágra kerül, az álarcok lehullnak, a képmutatók lelepleződnek.

Helyszín: Zsolnay Negyed – Bóbita Szabadtéri Színpad

Az origami csodálatos világa
Művészetek és Irodalom Háza
2013. augusztus 1. – augusztus 31.

A legjobb magyar papírhajtogatók alkotásaiból nyíló kiállítás a ház gyönyörű kiállítóterében, a Martyn Ferenc Galériában várja az érdeklődőket. A Magyar Origami Kör 25 évvel ezelőtt alakult meg, ennek tiszteletére Országos Origami Kiállítással népszerűsítik a feltételezhetően japán eredetű, ügyességfejlesztő játékot. A kiállításon a legjobb magyar papírhajtogatók alkotásaiból adnak ízelítőt, bemutatva az origami sokszínűségét, a benne rejlő lehetőségeket. A kiállítást szeptemberben a szegedi közönség is megismerheti, valamint további tíz városban is bemutatják.

Megnyitó: 2013. augusztus 1-én, csütörtökön, 18 órakor.
A kiállítást megnyitja Wogerné Sági Judit, a MOK művészeti szekciójának vezetője.

A kiállítás ingyenesen megtekinthető a Martyn Ferenc Galériában, a Művészetek és Irodalom Háza nyitvatartási idejében. Szervező: Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.

Pirogránit Jazz Udvar: a Cseke Gábor – Nagy János duó koncertje
Pirogránit udvar
2013. augusztus 1. csütörtök 21:00

A korábban meghirdetett Cseke Gábor – Tisza Bea duó koncert családi okok miatt nem valósulhat meg, de a közönséget így is különleges jazz-est várja, lévén a kétzongorás felállás nem túl gyakori formáció.

A két briliáns zongorista idén tavasszal lépett fel első alkalommal duettben a londoni Steinway Fesztiválon, mely a kritikák szerint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nyitóestek közül az idei volt a legjobb. A Fesztivál óta több koncertet adott a mindennaposnak nem nevezhető zongoraduó. A Pirogránit Jazz udvarba saját számokkal valamint egyéni hangvételű jazz sztenderdekkel érkeznek.

A pécsi születésű Cseke Gábor Magyarországon és külföldön is egyaránt elismert, szeretett előadóművész. Tanár és zeneszerző, számos más jazz együttes tagja.

Az Erkel Ferenc díjas Nagy János is számtalan hazai jazz-formációban játszott már; többször készített felvételt és koncertezett Indiában, Londonban. Nemcsak tanít, de a jazz-zongora oktatás módszertanának kidolgozása is nevéhez köthető. Jelenleg a Monamo billentyűse és zeneszerzője.

Síppal-dobbal-bábbal: Utazook
Bóbita Szabadtéri Színpad
2013. augusztus 3. szombat 17:00

A lendvai Pupilla Bábszínház vendégjátéka

A játék forgatókönyvét írta és az előadást rendezte: Bartal Kiss Rita (Blattner-díjas)
A bábokat, díszleteket tervezte: Sinkó Szabina
Zene: Miha Malek, játsszák: Petra Kavas, Vito Vrataric

Egy férfi és egy nő… Ugyanabba a vasúti fülkébe szállnak be egy unalmasan induló vonatútra… A vonat elindul, izgalmasabbnál izgalmasabb tájak mellett robog el, és az utazó „párosra” égi-földi-levegőbeli kalandok várnak – a csomagok életre kelnek, állatokká, madarakká, különböző járművekké változnak a fantázia segítségével. De a lélekvonat is beindul, a két szereplő között szimpátia alakul ki, s a végén, átlépve minden akadályt, révbe érnek, sok-sok szívecske és mosoly társaságában.
Szervező: Bóbita Bábszínház Nonprofit Kft.

Nyáresti térzenék a Zsolnay Kulturális Negyedben
Pécsi és baranyai fúvós együttesek koncertsorozata
Bóbita Szabadtéri Színpad
2013. augusztus 4. vasárnap 18:00

Nyáresti térzenék a Zsolnay Kulturális Negyedben egész nyáron, vasárnaponként 18 órától.
Közreműködik: Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar
Karnagy: Gyurkó István
Társszervező a Pécsi Német Önkormányzat, a rendezvényt támogatja a Nemzeti Kulturális Alap.

2013. július 29. – augusztus 5.

IDŐPONT    PROGRAM    HELYSZÍN    KONTAKT
április 27. –
augusztus 17.    VASKAKAS. VAS-ÚT
A győri Vaskakas Bábszínház kiállítása    Bóbita Bábszínház Bábmúzeum    Maglódi Zsanett
20-967-5999
július 19.–
augusztus 18.    Valóság és Illúzió / Reality & Illusion
    Pécsi Galéria m21    Gamus Árpád
20-538-8234
július 26.–augusztus 25.    Plakátok Pécsről Rómába    Pécsi Galéria – Széchenyi tér    Gamus Árpád
20-538-8234
július 31. 19.00–22.00    Zsolnay Táncházak –nyári táncház-sorozat: Bukovinai Táncház     Pirogránit udvar    Gerdei Katalin
20-401-2552
július 31. 21.30    Nyári tábor ’35 – Vetítések a Hold alatt
8 nő / 8 femmes    Bóbita Bábszínház – szabadtéri színpad     Kiss Mónika:
30-694-2722
30-406-9820
augusztus 1–30.    Az origami csodálatos világa    Művészetek és Irodalom Háza –
Martyn Ferenc Galéria    Freppán Fruzsina
20-275-8018
augusztus 1. 18.30    Csokoládé-csütörtök    Boltok utcája – Csoko-Láda Csokibolt    Mosonyi Éva
20-315-7773
augusztus 1. 19.00    Idősíkok
A Pécsi Zenei Napok mesterkurzus-hangversenye    Liszt Ferenc Hangversenyterem    Nagy Márta:
30-421-1890
augusztus 1. 21.00    Pirogránit Jazz udvar: a Cseke Gábor-Nagy János duó koncertje    : Pirogránit udvar Esőhelyszín: E78    Kacsányi Éva:
30-701-9519
augusztus 3. 17.00    SÍPPAL-DOBBAL-BÁBBAL: Utazook    Bóbita Bábszínház – szabadtéri színpad    Maglódi Zsanett
20-967-5999
augusztus 4. 18.00    Nyáresti térzenék a Zsolnay Kulturális Negyedben – Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar    ZsKN, Esőhelyszín: E78    Gerdei Katalin
20-401-2552

Planetáriumi programok augusztus hónapban
A programok tartalmáról a http://www.zskn.hu/planetarium
oldalon tájékozódhatnak.

Augusztus 6., 13.,20.,27., kedd
11.00 Űrhajónk a Föld (előadás 6-12 éves korosztálynak, 45 perc)
16.00 Két kis üvegdarab – az univerzum felfedezése távcsövön keresztül (magyar nyelvű film bármely korosztálynak 6 éves kortól, 25 perc)

Augusztus 7., 14., 21., 28., szerda
11.00 Két kis üvegdarab – az univerzum felfedezése távcsövön keresztül (magyar nyelvű film bármely korosztálynak 6 éves kortól, 25 perc)
15.00 Kalandozás a csillagos égbolton (előadás bármely korosztálynak, 6 éves kortól, 50 perc)

Augusztus 1., 8., 15., 22., 29. csütörtök
11.00 Űrhajónk a Föld (előadás 6-12 éves korosztálynak, 45 perc)
16:00 Kalandozás a csillagos égbolton (előadás bármely korosztálynak, 6 éves kortól, 50 perc)

Augusztus 2., 9., 16., 23., péntek
10.00 Állatok az égbolton (előadás 8-14 éves korosztálynak, 45 perc)
16.00 Two small pieces of glass (angol nyelvű film, 30 perc)
17.00 Helyünk a világegyetemben (előadás bármely korosztálynak, 6 éves kortól, 50 perc)

Planetáriumi programok az ÉjszakáZoo – Állatkertek Éjszakája 2013 alkalmából:
Augusztus 30. péntek
15.00 Állatok az égbolton (előadás bármely korosztálynak, 45 perc)
16.00 Állatok az égbolton (előadás bármely korosztálynak, 45 perc)
17.00 Állatok az égbolton (előadás bármely korosztálynak, 45 perc)
18.00 Állatok az égbolton (előadás bármely korosztálynak, 45 perc)
 
Augusztus 3., 10., 17.,31., szombat
11.00 Két kis üvegdarab – az univerzum felfedezése távcsövön keresztül (magyar nyelvű film bármely korosztálynak 6 éves kortól, 25 perc)
16.00 Helyünk a világegyetemben (előadás bármely korosztálynak, 6 éves kortól, 50 perc)
17.00 A világűr felfedezése – érdekességek az űrhajózás és űrkutatás történetéből; új előadás! (előadás bármely korosztálynak 6 éves kortól, 50 perc)

Augusztus 17. szombat
11.00 Két kis üvegdarab – az univerzum felfedezése távcsövön keresztül (magyar nyelvű film bármely korosztálynak 6 éves kortól, 25 perc)
16.00 Helyünk a világegyetemben (előadás bármely korosztálynak, 6 éves kortól, 50 perc)
17.00 A világűr felfedezése – érdekességek az űrhajózás és űrkutatás történetéből; új előadás! (előadás bármely korosztálynak 6 éves kortól, 50 perc)
20.30 Derült idő esetén az égbolt távcsöves megfigyelése (Hold, Szaturnusz)

Augusztus 4., 11., 18., vasárnap
10.00 Két kis üvegdarab – az univerzum felfedezése távcsövön keresztül (magyar nyelvű film bármely korosztálynak 6 éves kortól, 25 perc)
11.00 Mesék a csillagokról (előadás elsősorban az 5-8 éves korosztálynak, 30 perc)
16.00 Csillagképek, legendák: a nyári égbolt (előadás 10 éves kortól javasolt, 50 perc)
17.00 Helyünk a világegyetemben (előadás bármely korosztálynak, 6 éves kortól, 50 perc)

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep hosszú hétvégéjén hétfőn is nyitva tart a Planetárium!
Augusztus 19. hétfő
11.00 Helyünk a világegyetemben (előadás bármely korosztálynak, 6 éves kortól, 50 perc)
15.00 Idegen égboltok alatt (előadás 10 éves kortól, 50 perc)
16.00 A világűr felfedezése – érdekességek az űrhajózás és űrkutatás történetéből; új előadás! (előadás bármely korosztálynak 6 éves kortól, 50 perc)

Planetáriumi programok a Szamárfül Fesztivál idején
Augusztus 24.
11.00 Mesék a csillagokról (előadás elsősorban az 5-8 éves korosztálynak, 30 perc)
12.00 Űrhajónk a Föld (előadás elsősorban a 8-15 éves korosztálynak, 40 perc)
15.00 Kalandozás a csillagos égbolton (előadás bármely korosztálynak 6 éves kortól, 50 perc)
16.00 Állatok az égbolton (előadás elsősorban 8-15 éves korosztálynak, 45 perc)
    
Augusztus 25.
11.00 Mesék a csillagokról (előadás elsősorban az 5-8 éves korosztálynak, 30 perc)
12.00 Űrhajónk a Föld (előadás elsősorban a 9-15 éves korosztálynak, 40 perc)
15.00 Mesék a csillagokról (előadás elsősorban 5-8 éves korosztálynak, 30 perc)
16.00 Állatok az égbolton (előadás elsősorban 8-15 éves korosztálynak, 45 perc)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top