Close

XIX. Jász Világtalálkozó

Jászberénybe hív Lehel kürtje

2013-ban a Jászság fővárosa rendezi meg a Jászok Világtalálkozóját
június 21-23. között, mely hagyományteremtő új műsorelemekkel bővül az idén.
Az első ilyen találkozó 1995-ben volt Jászberényben, amikor is a Redemptio (jász önmegváltás) 250 éves évfordulójára jöttek össze a helybeli és a szülőföldjükről elszármazott jászok. A jeles eseményt a hagyományoknak megfelelően a házigazda település és a Jászok Egyesülete közösen rendezi.

 

Az egyik újdonság az lesz, hogy az elszármazott, vagyis jász alapítású települések közül az egyik díszvendég lesz. A hasonló települések közül ezután évről évre másik részesül majd ebben a kitüntető címben. Az idén Jászkarajenő lesz a díszvendég. Új kezdeményezés a Jászok Nagykönyve, amely a világtalálkozóval együtt vándorol majd egyik településről a másikra és amelyben a világtalálkozón résztvevők üzennek a későbbi nemzedékeknek .
A háromnapos rendezvény pénteken ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét, amelynek során felcsendül a Carmina Burana zenemű is a Szolnoki Szimfonikus Zenekar előadásában. A nyitónap délutánján kerül sor a Világtalálkozók krónikája és a Jászság régi képeken kiállítások megnyitására, este pedig a Ghymes együttes „30 fényév” nagykoncertje várja az érdeklődőket. 

 

Szombat reggel az ünnepi szentmisét dr. Seregély István, nyugalmazott egri érsek celebrálja a Nagyboldogasszony Római Katolikus Főtemplomban. Ezt követi a jász települések díszes felvonulása huszárokkal, lovasokkal, fogatokkal, történelmi zászlókkal, néptáncegyüttesekkel. A díszünnepségen adja át az idei Jászságért díjat dr. Dobos László, a Jászok Egyesületének ügyvivője. Ünnepélyes ceremónia keretében, három ágyúszóval köszöntve beiktatják az új jászkapitányt. Ezután kerül sor a világtalálkozó vándorbotjának átadására Jászapáti városnak, a jövő évi világtalálkozó rendezőjének. Az ünnepi
műsorban fellép a Jászság Népi Együttes, a Jászmagyarok zenekar. Délután kulturális műsor, a jász hagyományokat bemutató zenés-táncos programok színesítik a műsorfűzért. Az idén is elhozzák a kaukázusi rokonnépnek, az oszéteknek a képzőművészeti alkotásait, melyek a Városi Könyvtárban tekinthetők meg. Este a Jászmagyarok együttes lemezbemutató koncertje, majd Rúzsa Magdi koncertje várja a zenekedvelőket. 

    
A zárónap délelőttjén kerül sor a jász települések népies erő- és ügyességi próbájára, a Jász ízek főzőversenyre és a jászsági pörkölttorta-készítők találkozójára. Este a Jászság Népi Együttes „Tiszta szívből” című műsorával lép fel. A záróünnepségen adják át a Jászok Könyvét Jászapátinak, és most is tűzijáték zárja a seregszemlét.   
Kirakodóvásár, kiállítások, mesterség-bemutatók, ízek utcája teszi emlékezetessé a találkozót. Minden program ingyenes!
További információ: www.jaszvilagtalalkozo.hu
Szöveg és kép: Bognár Mária

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások:
Shares
scroll to top